Mint arról nemrég beszámoltunk, Pataky Attila, az Edda frontembere újabb kirohanást intézett a pénzügyi világ ellen. Most újabb izgalmas részek derültek ki arról, mit is gondol pontosan a legendás énekes az új világrendről: az biztosnak tűnik, hogy már csak néhány hétig használjuk a pénzt fizetőeszközként.
Inog a világ címmel megjelent az Edda Művek 31. lemeze, amelyet a zenekar december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában mutat be a rajongóknak. "Harapósra sikeredett a lemez, a lírai dalok és a keményebb zenék egyaránt megtalálhatóak rajta. Szövegeimben határozottan állást foglalok arról, hogy a jelenlegi világrend szétesőben, és egy új, élhetőbb és boldogabb van születőben" - mondta Pataky Attila, az Edda Művek frontembere az anyag keddi budapesti sajtóbemutatóján.
"Szerencsés vagyok, zenélhetek, és ez az embereket érdekli. Biztos vagyok abban, hogy a pénzorientált világ helyett hamarosan a szív és a lélek időkorszaka következik, az Aréna-koncerten megmutatjuk a kaput ebbe az irányba" - fogalmazott Pataky Attila.
A Bors beszámolójából az is kiderül, hogy Pataky szerint már csak hetek vannak hátra a pénzközpontú világból. Egyes spirituálisan gondolkodó emberek szerint a maja naptár már előre jelezte, hogy 2012. december 21-én véget ér a világ. Pataky Attila is hisz a jóslatnak, de ő másként értelmezi. Szerinte inkább arról van szó, hogy azok, akiket nem a szeretet, hanem a pénz vezérel, büntetésben részesülnek.
A lap meg is kérdezte az Edda frontemberétől, hogyan kell elképzelni az új világot.
"Hogy mi lesz december 22- én? Felkelünk és reggel lesz. A rejtőzködő felső kaszt eltűnik. Az a lószar, amire rá van nyomva, hogy pénz, meg fog szűnni. Nekik jön a világvége, ők kapnak büntetést, az tutkó. Rengeteg dolgot találnak fel mostanában, teremtés zajlik aggyal és lélekkel. Léteznek olyan alternatív energiák, amik arra is képesek, hogy új testrészeket hozzanak létre" - fejtette ki lemezbemutató sajtótájékoztatóján az énekes.
Nem először szólalt meg pénzügyekben
Az énekes már korábban is megszólalt gazdasági kérdésekben, néhány hónapja egy bankárral is összetűzésbe került.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"Viselkedésemmel a napokban leptem meg egy nagyon jó módú pénzembert. Éppen arról beszélgettünk, hogy ma milyen küszködés, félelem és szorongás közepette léteznek családok. Ő azonban ezt a témát elég félvállról kezelte. Bírtam egy ideig, amikor hirtelen a fiatalkoromból hozott vehemencia is megjelent. Rámozdultam és megkérdeztem tőle indulatosan: "na, és mit szólnál, ha jól pofán vernélek? Kaptál te már pofont életedben, tudod, hogy fáj az? Mikor voltál utoljára éhes? Volt olyan, hogy egy szendvicset meg akartál venni, és nem tudtad?" - idézte fel Pataky a szituációt egy TV műsorban.
A rocker szerint a bankár azt válaszolta neki, hogy "őrült". Erre Pataky úgy reagált: "szenvedélyes vagyok, őrült az te vagy, mert nem látod a valós világot, és azt is megmered magadnak engedni, hogy ezt ilyen módon közöld."
Pataky Attila később elismerte, nem így kellett volna elintéznie a dolgot, hanem a szeretet oldaláról megközelíteni és félrehívni - vallotta be a műsorban az Edda frontembere, aki gyermekkorára vezeti vissza indulatossága gyökereit.
Nemcsak a forint szárnyal: az kaszált ma nagyot, aki ebbe fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén
A részvénypiac forgalma 23,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







