A következő hónapok nagy kérdése, hogy a nemzetközi gazdaságot a stagnálás vagy a lassú növekedés fogja meghatározni, míg hazai szinten a pozitív államháztartási egyenleg megtartása mellett a régiós lemaradás ledolgozása lehet a cél - hangzott el a mai napon a K&H Alapkezelő éves befektetői konferenciáján. A következő 12 hónap stratégiájában a devizaeszközök, illetve ezen belül a részvények felülsúlyozását ajánlják a K&H Alapkezelő szakemberei.
A K&H Alapkezelő VI. alkalommal rendezte meg éves befektetői konferenciáját, amelyen elsősorban az intézményi befektetők számára nyújtanak tanácsot, hogy a következő egy évben milyen irányok és mozgások határozhatják meg a tőkepiacokat, és ennek függvényében milyen eszközallokációt javasolnak. Az intézményi befektetők számára a jövő évi befektetési politika kialakítása jellemzően a IV. negyedévben történik, ezért a konferencián a K&H Alapkezelő többek között a következő 12 hónapra vonatkozó befektetési ajánlásait mutatta be.
Lassú növekedés vagy stagnálás
"A fejlett országokban, ezen belül is a világgazdaság növekedésének irányát döntően meghatározó USA-ban lassuló, de még pozitív növekedést tapasztalunk, ugyanakkor a fenntartható növekedés elemei - a lakossági fogyasztás, illetve a beruházások bővülése - egyelőre nem vették át a gazdaság motorjának szerepét, így azt részben továbbra is a kormányzati élénkítő beavatkozások hajtják" - mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
"A fogyasztás élénkülésének jelentősen gátat szabó, igen magas munkanélküliség, valamint a válság kirobbanása óta tapasztalt, erősen visszafogott fogyasztás azonban megkérdőjelezi, hogy a központi élénkítő intézkedések nélkül is tartósan folytatható-e a növekedési pálya" - tette hozzá a szakember.
Lemaradva a régióban?
A fellendülő nemzetközi konjunktúra, illetve a német ipari termelés az elmúlt időszakban az exporton keresztül komoly támaszt jelentett a hazai gazdaság számára. A szakember szerint a lemaradó pozíció javításának feltétele, hogy a pozitív államháztartási egyenleg megtartása mellett a hazai adósságállomány csökkenjen, illetve a munkaerőpiac növekedését követően a lakossági fogyasztás élénkülni tudjon.
Alacsony növekedés, jelentős kockázat
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A fent említett tényezők miatt a következő 12 hónap befektetéseit az alacsony növekedés mellett a jelentős kockázat fogja meghatározni.
Hazai eszközök: A hazai gazdaságpolitika körüli bizonytalanságok miatt a forint eszközök és ezen belül az államkötvények alulsúlyozását javasolják a K&H Alapkezelő szakemberei. A hazai részvénykitettség helyett jobbnak gondolják a régiós kitettséget (CETOP20), mivel a magyar tőzsde alacsonyabb értékeltsége nem kompenzálja a gyengébb növekedési kilátásokat és a gazdaságpolitikai bizonytalanságból eredő magasabb kockázatokat.
Deviza eszközök: A válság során a hazai pénztárak portfóliójában is megjelentek a deviza kötvények, a világszerte duzzadó államadóság miatt azonban most a nemzetközi kötvények alulsúlyozását javasolják a szakemberek.
"A deviza eszközökön belül a pénzpiaci és a részvény befektetések preferáltak (felülsúly), mivel a jelenlegi negatív hangulat miatt hosszú távra tekintve olcsóbbak a nemzetközi részvénypiacok" - mondta el a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Kellemetlen meglepetés érheti az állampapír-tulajdonosokat? Gyanús kérdést tett fel az Államkincstár
A Magyar Államkincstár elkezdte felmérni, hogy az állampapír-tulajdonosok tudják-e, hogy bármikor megváltoztathatják a visszaváltási feltételeket – hívta fel a figyelmet a Telex.

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
- A héten is támad a NAV, számos helyszínen lesz speciális ellenőrzés, itt a lista
- Dejan Sztankovics megmagyarázta a Fradi meghökkentő döntetlenét
- Szijjártó Péter: Magyarország elítéli a vallásukat gyakorló Fülöp-szigeteki katolikusokat ért támadást
- A tudósok végre rájöttek, hogy mitől viszketünk
- Kutatás: a magyarok többsége szerint több női vezető kell, de nem kvóták árán
- Ürge-Vorsatz Diána: mi is felelősek vagyunk az Amazonas fáinak kivágásáért
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


