11 °C Budapest

Itt a forradalmár magyar bank: akiknek a pénz nem cél, hanem eszköz

2010. április 30. 05:02

Minden eddiginél átláthatóbb banki magatartást ígér a magát "első magyar közösségi bank" jelzővel definiáló Magnet Magyar Közösségi Bank. A HBW Express Bank átalakulásával létrejött pénzintézet tevékenységét a fenntartható fejlődés és az üzleti etika elveire alapozza. A Pénzcentrum most bemutatja, mit is jelent ez a gyakorlatban.

Közösségi bankok külföldön, főleg Nyugat-Európában már évtizedek óta léteznek. A többek között Hollandiában (pl. a Triodos Bank) és Németországban (pl. a GLS Gemeinschaftsbank eG) is gyökeret vert alternatív banki gondolkodásmód évről évre egyre több egyéni és vállalati ügyfelet vonz.

A közösségi bankok üzleti modellje olyan megtérülő és fenntartható, az adott helyi gazdasági szféra működésére alapozott koncepció, amely a globális gazdasági válság időszakában is nyereséges tudott lenni, állami pénzügyi segélycsomagot pedig nem igényeltek egyik országban sem.

HBW-ből MagNet
A kezdetben takarékszövetkezeti formában, majd 2008-tól kereskedelmi bankként működő, budapesti székhelyű HBW Express Bank 1995 óta sikeresen működik Magyarországon. Jogutódja, a MagNet Magyar Közösségi Bank arányait tekintve itthon az egyik legnagyobb (70%-os) magyar többségi tulajdonú pénzintézet. A 30%-os külföldi tulajdonrészt a Caja Navarra, Spanyolország egyik legelismertebb közösségi takarékpénztára birtokolja (amely méretét tekintve a magyarországi bankok közül az OTP-hez mérhető).


Így működik a magyar változat

A MagNet Magyar Közösségi Bank a közösségi banki koncepciót a magyar nemzetgazdaság vonatkozásában szeretné érvényesíteni: napi üzleti működésébe és döntéshozataába önkéntes alapon beépíti, és kiemelten kezeli a közösség érdekeit és céljait, valamint az etikus működés és a fenntartható fejlődés gazdaságban, kultúrában és társadalomban betöltött szerepét.

A menedzsment szándéka szerint a bank tevékenysége során pozitív hatással van környezetére, hiszen olyan szektorok magyarországi kkv-i, mikro- és nagyvállalatai számára nyújt hitelt, illetve fektet be, mint például a biogazdálkodás, a zöld energia, a környezet- és természetvédelem, valamint az ezeket célzó kutatás-fejlesztés, a munkahelyteremtés és az egészségügyi ellátás. Mindezzel a bank célja az is, hogy a hagyományostól eltérő alternatívát nyújtson, és ezzel formálja a hazai pénzügyi kultúrát.

Átláthatóság

A pénzintézet csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott: a MagNet szakít az átláthatóság eddigi bevett formájával és a tavaly ősszel elfogadott Banki Magatartási Kódexben megfogalmazottakon felüli vállalásokat nyújt. Így például a betéteseket rendszeresen tájékoztatják majd, hogy a banknál elhelyezett pénzük mekkora összeggel járult hozzá a bank nyereségéhez. Ugyancsak látja az ügyfél, hogy a bank milyen vállalatoknak és milyen összegben nyújt hitelt. Tehát a hagyományos banki működési modellel ellentétben, a közösségi banknál "látják egymást" az érintett felek.

A bank kiemelt területekként kezeli a biogazdálkodást, a zöld energia fejlesztési lehetőségeit, a környezet és természetvédelmet, a kutatás-fejlesztést, a munkahelyteremtést, a szociális célokat vagy az egészségügyi ellátást szolgáló beruházásokat.

 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Alapvető különbségek a "hagyományos" és a közösségi bankok között(Forrás: MagNet)


Különleges termékek

A közösségi bank első termékei is tükrözik a fentiekben hangoztatott szellemiséget: a Szféra betét esetében a betét tulajdonosa kiválaszthatja, hogy melyik - a fenntartható fejlődéshez tartozó - célt támogatja, és a bank kizárólag oda helyez ki hitelt. Ezáltal az ügyfél tudatosan segítheti a számára fontos közösségi cél megvalósulását. A Mentor betét esetében pedig az ügyfél eldöntheti, hogy pénzéből a bank mely magyarországi vállalkozások projektjeihez nyújtson hitelt.

A MagNet az átláthatóság jegyében - ellentétben a hagyományos banki üzletpolitikával - tájékoztatja ügyfeleit arról, hogy a bank elért nyereségéből mennyit köszönhet az adott ügyfélnek, mekkora nyereséget ért el általa (pl. betétje révén, tranzakcióval vagy számlavezetéssel). Ehhez kapcsolódik a bank adományozási programja, a Közösségi Adományozási Program (KAP) elnevezésű kezdeményezés: a nyilvánosságra hozott éves nyereség 10%-áról az ügyfelek dönthetik el, hogy mely civilszervezetek kapják. Ez azt jelenti, hogy az egyenkénti hozzájárulás arányában az ügyfelek kiválaszthatják, hogy kiknek adja a bank az - idén közel 44 millió forintos - nyereségrészét. Az átláthatóság itt is lényeges: az ügyfél nyomon követheti, hogy az egyes szervezetek számlájára mikor és mennyi pénz érkezik a szavazás révén.

Salamon János, a bank vezérigazgatója elmondta, hogy az évente elért banki nyereség 10 százalékának felhasználásáról a betétesek döntenek. Ez úgy történik, hogy a közösségi adományozási program keretében a betétesek az elhelyezett pénzük arányában dönthetnek arról, milyen civil szervezetnek, alapítványnak adják nyereségrészüket.

A vezérigazgató külön hangsúlyozta: az etikus működés kiterjed a hitelesekkel szembeni pozitív magatartásra is. Példaként lakáshiteleseik ügyét hozta fel. Mint mondta, a pénzintézet számára nem elfogadható megoldás a nemfizető adósok kilakoltatása: ez ugyanis a banknak sem kifizetődő.

A MagNet Magyar Közösségi Bank közel 14 ezer ügyfelet szolgál ki. Jelenleg 11 budapesti és 1 vidéki bankfiókban várja az ügyfeleket, hétfőtől eggyel nő bankfiókjaik száma.

PC BLOGGER & PODCASTER
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Bankmonitor  |  2024. április 19. 07:25
A Babaváró kölcsön maximális összegét 10 millióról 11 millió forintra emelték 2024-ben. De mekkora p...
Holdblog  |  2024. április 19. 06:01
A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente...
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm