Mibe fektet most Buffett?

2009. november 4. 13:32

A világ egyik legsikeresebbnek, és nem utolsó sorban leggazdagabbnak tartott befektetője, Warren Buffett 34 millárd dollárért megvásárolta Amerika második legnagyobb vasúttársaságát, a Burlington Northernt.

Ezzel tulajdonképpen amellett tette le voksát, hogy az USA gazdasága hamarosan ismét virágozni fog, és ismét fellendül a vasúti áruszállítás. A szakértők "tipikus Buffett" ügyletként titulálták a tegnapi vásárlást.

Buffett még 2007-ben kezdett el vasúti részvényeket vásárolni, majd idén év elején már 20 százalékos részesedése volt a Burlington Northernben, majd miután úgy látta, hogy a cég elérte mélypontját, felvásárolta az egészet.

Iparági szakértők szerint bár a vasúti szállítási forgalom idén mintegy 15 százalékkal esett vissza, ennek ellenére jók a kilátások, mivel a vasút területén jelenetős fejlesztések várhatók, ráadásul az olajár emelkedéstől való félelem is az iparágnak kedvez.

A felvásárlással Buffet tulajdonképpen a gabona, illetve a szén árának emelkedésére is fogadott, hiszen a Burlington Northern tehervagonjain ezt a két árut szállítják legtöbbször.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A válság persze Buffett befektetéseit sem hagyta érintetlenül: a tavalyi pánik során hozzávetőleg 25 milliárd dollárt vesztett, azonban állítása szerint még a mostani akvizíció után is több mint 20 milliárd dollárnyi likvid tőkéje marad.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem