Rekord nagyságú fogadási összegre számítanak a vezető fogadóirodák a ma esti Bajnokok Ligája döntő kapcsán, erre ugyanis szinte garancia, hogy a legrangosabb klubsorozatban két angol csapat mérkőzik meg a döntőben, a britek pedig egyértelműen a legvérmesebb sportfogadóknak számítanak.
Egyes szigetországi lapok 20 millió fontnyi tétről beszélnek, mely több mint 6 milliárd forintnak felel meg. Sokaknak így lesz igazán izgalmas a 90, esetleg 120 perc... a britek ugyanis a tavalyi FA-kupa döntő tanulságai alapján egyenesen odáig mennek, hogy kijelentik: annyira unalmas lesz a meccs, hogy fogadás nélkül nem is lenne érdemes megnézni.
Az esemény kapcsán természetesen vetettünk egy pillantást a fogadóirodák nyereményszorzóira is és megállapítottuk, hogy a Szerencsejáték Zrt. Tippmax nevű próbálkozása mindaddig versenyképes, amíg csak az alapvető események odds-ait tartjuk szem előtt.

A hazai állami cég azonban az igazán komoly sportfogadóknak továbbra sem tud alternatívát nyújtani, ugyanis az év egyik legkomolyabb meccsére összesen 13 féle fogadást kínál. Összehasonlításképpen: a Bwin-nél erre az egyetlen meccsre több mint 180 féle fogadást köthetünk. Van még tehát hova fejlődni, de legalább valami már elkezdődött...
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







