27 °C Budapest

Kiből lesz a boldog nyugdíjas? 50% nagyot téved!

Pénzcentrum
2008. január 31. 10:05

Több mint 2000 brit nyugdíjas megkérdezésével készített kutatást a Saga, mely meglehetősen érdekes eredményekről számolt be azzal kapcsolatban, hogy kik találták meg számításukat a nyugdíjba vonulást követően.

A cég a jelenleg is aktívan dolgozók, a nemrégiben nyugdíjba vonulók és a régebben nyugdíjasok pénzügyi helyzetét és elvárásait elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a szigetországban egyértelműen a vállalati nyugdíjrendszerben lévő, 80-as éveiket taposók esetében van leginkább összhangban az anyagi oldal az igényekkel, így ők tekinthetők a legelégedettebb nyugdíjasoknak.

A kutatás során rávilágítottak, hogy a megkérdezettek 70%-a a legtöbb kívánt dolgot megengedheti magának, nem kell sok mindenről lemondania. A legnagyobb elégedetlenség a korán nyugdíjba vonult, 50-es éveiben járó megkérdezetteknél tapasztalható, esetükben ugyanis vágyaik kielégítését nem fedezi a pénzük.

A legtöbben az állami nyugdíjrendszerre panaszkodtak: a válaszadók több mint negyede vallotta, hogy a nyugdíjba vonulás után rögtön le kellett mondania egyes dolgokról. Érdekes eredmény, hogy a magán nyugdíj pénztárat választók között is igen magas az elégedetlenség szintje, a legelégedettebbeknek pedig egyértelműen a vállalati nyugdíjrendszer pártfogoltjai tekinthetők.

A legmegdöbbentőbb tapasztalat minden bizonnyal a vállalkozói réteg vallomása, miszerint az önfoglalkoztatás nyugdíj terén nem mindig térül meg. Ez a réteg az átlagosnál később vonul vissza, 37%-uk pedig még így is kénytelen lemondásokat eszközölni a nyugdíjért cserébe.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Saga adatai szerint az elégedetlen nyugdíjasok csaknem fele vallja, hogy eleget takarított meg aktív éveiben, a hiba így nem benne keresendő. Mindent összevéve elmondhatjuk, hogy az igazán aktív és élvezetes nyugdíjas évek eléréséhez nem árt időben elkezdeni gondolkodni, és amennyiben lehetőségünk van rá, rendszeres megtakarításokat eszközölni, melyek megfelelő befektetés révén jelentősen hozzájárulhatnak az időskori jólét fokozásához.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 4. 09:43
Egy lakáshitelnél már néhány tized százalékpont kamatkülönbség is milliós tétellé nőhet a teljes fut...
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 4. 08:00
A tengerpartok védelme és a tengeri ökoszisztémák helyreállítása általában két külön feladat, egy fl...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 5. szombat
Viktor, Lőrinc
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 5. 07:45