A tanú című film immár csaknem ötven éve került a hazai mozikba, az évek során kultfilmmé érett - többek között Kállai Ferenc felejthetetlen alakításának és a tengernyi keserű poénnak köszönhetően. A film cenzúrázott változatát t 1979. júniusában mutatták be, de csak 14 évvel később, 1993. június 30-án láthatta a magyar közönség cenzúrázatlanul. A mai kvíz során letesztelheted, mennyire ismered a magyar filmtörténet egyik alapművét.
Galambos Lajos a 2021-ben született elmarasztaló bírósági ítéletet követően döntött a szerényebb életmód mellett, ami miatt most megválik vagyona jelentős részétől.
Magyarországon minden évben június harmadik vasárnapján ünnepeljük az apák napját, ez idén éppen a nyári napfordulóra, vagyis a csillagászati nyár kezdőnapjára esik.
Készen állsz egy újabb történelmi kihívásra? Idézd fel velünk a történelemórák legfontosabb pillanatait, és mérd le, mi maradt meg a fejedben a júniusi sorsfordító napokból.