9 °C Budapest

Több 10 ezer magyarnak lassan egy éve nincs munkája: itt a legsúlyosabb a helyzet

2021. február 5. 06:14 1 perc

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint Magyarországon a nyilvántartott álláskeresők (korábban: regisztrált munkanélküliek) száma 290 ezer fő volt 2020 decemberében, ami a munkavállalási korú népesség 5%-a, a lakónépesség 3%-a és a gazdaságilag aktívak 6%-a. Mindez a közmunka program ellenére. 81 ezer fő, több mint 1 éve keresett állást sikertelenül - írja a GKI. Az észak-keleti és a dél-nyugati régiókban volt a legmagasabb a nyilvántartott álláskeresők munkavállalási korú népességen belüli aránya.

A megyék között is jelentős volt az eltérés, munkavállalási korú népességen belül a legtöbb álláskereső, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén (9-9%), Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy (7-7%) megyében volt, míg Győr-Moson-Sopron megyében és Budapesten (2-2%) volt a legkisebb az arányuk. 10%-ot meghaladó ez az arány 673 településen, míg a 20%-ot is meghaladja 91 településen.

A nyilvántartott álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva 2020. december (százalék)

Forrás: GKI

2009-ben, a világválságot követő évben 604 ezerre nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma, ami 2020-ra 52%-kal csökkent. Átlag alatti volt a munkanélküliség csökkenése Pest, Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Baranya és Somogy megye sok településén. Így ahol korábban is magas volt a munkanélküliek aránya, ott jó eséllyel továbbra is magas maradt a munkanélküliség szintje.

General beágyazás
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeAYszWLoQHm96KtcD4oc2JXxTd1p-Y2zNcOrUEE6UrvzK6Jw/viewform?embedded=true
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?