17 °C Budapest

Teljesen felszámolnák az OKJ-s rendszert: ez lehet majd helyette

2019. július 22. 09:00

A tervek szerint nem átalakítják, hanem teljes egészében megszüntetik az OKJ-s képzéseket. A jövőben kevesebb lenne az alapszakma - ezeket a gazdasági szereplőkkel egyeztetve választanák ki.

A korábbi hírekkel ellentétben mégsem megújítja az OKJ-s képzési rendszert a kormány, hanem egy teljesen újat, korszerűbbet és hatékonyabbat állít fel helyette - értesült a Magyar Nemzet. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az ágazat szereplőivel folytatott egyeztetésen során jutott arra, hogy ez a jó megoldás.

A lapnak Pölöskei Gáborné, a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár azt mondta, hogy a jövőre bevezetendő új szisztéma jobban igazodik majd a gyorsan fejlődő gazdasági környezet igényeihez.

Az új rendszer két lábon fog állni - olvasható a lapban. Lesznek az alapszakmák, amelyeket iskolarendszerben, tehát az ötéves technikumban és a hároméves szakképző iskolákban lehet majd megtanulni. A másik csoportot a rugalmasabb kereteket biztosító, rövidebb idejű, speciális szaktudást nyújtó szakmai képesítések alkotják, amelyeket kizárólag felnőttképzésben lehet oktatni.

Az alapszakmák száma a jelenleginél alacsonyabb lesz, nagyjából 180, hogy mit lehet majd tanulni, azt a gazdasági szereplők közreműködésével létrejött ágazati készségtanácsok bevonásával alakítják ki.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A felnőttképzéseket, specializációkat azonban nem fogják korlátozni, hiszen a gazdaság, illetve a munkaerőpiac igényeinek megfelelően dinamikusan változhat, hogy mikor milyen képzések indítására van szükség - derül ki a cikkből.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?