Példátlan kihívásokkal néznek szembe a magyar pályakezdők a munkaerőpiacon és már most látszik, hogy a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát.
Januárban jelentette be a kormány, hogy előbbre hozzák az egészségügyi szakdolgozók 8 százalékos béremelését. Egy, az Uzsoki Utcai Kórházban dolgozó ápoló esetében azonban ez mindössze nettó 2 forintos emelést jelentett - számolt be a Hír Tv.
Az év elején jelentette be a kormány, hogy az egészségügyi szakdolgozók eredetileg novemberre tervezett 8 százalékos béremelését 10 hónappal korábban valósítják meg. Az egészségügyben dolgozók február elején még a korábbi bérüket kapták meg, a különbözetet pedig február 20-ig kellett megkapniuk. Márciustól kezdve pedig már a megemelt bér kapják.
Egy, az Uzsoki Utcai Kórházban dolgozó ápoló esetében ez az emelés mindössze nettó 2 forintot jelentett. Az dolgozó, hogy bizonyítsa állítását, a jóváírásról szóló SMS-értesítést képét is elküldte a csatornának.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







