19 °C Budapest

Mélypontra zuhant a magyar fizetések növekedése

2020. június 30. 12:04

Áprilisban a bruttó átlagkereset 400 200 forint volt, 7,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A koronavírus-járvány gazdasági következményeivel összefüggésben a keresetek növekedési üteme lassult az előző év azonos időszakában mért 9 százalékhoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A keresetek éves növekedési üteme 2016 decembere óta a legmérsékeltebb ütemű volt. Az alkalmazásban állók létszáma márciushoz képest 137 ezerrel, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 197 ezerrel (6,4 százalékkal) csökkent a közfoglalkoztatottak nélkül számolva. A 2,4 százalékos áprilisi inflációval számolva a reálkereset 5,3 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 5,1 százalékkal haladta meg a tavaly áprilisit

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 410 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete. 

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 266 100, a kedvezményeket is figyelembe véve 275 500 forintot ért el.

A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,3 százalékkal nőtt a tavaly áprilisihoz képest. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 361 900 forintra becsülhető, 8,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásoknál 420 200 forint volt az áprilisi bruttó átlagkereset, 7,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a költségvetési szférában 8,2 százalékos növekedéssel 394 100 forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül számított átlag.

A feldolgozóiparban 0,5 százalékkal voltak magasabbak keresetek a tavaly áprilisiaknál, az építőiparban 12,2 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek és 409 500, illetve 308 500 forintot értek el. A mezőgazdaságban átlagon felül, 9,0 százalékkal 312 600 forintra emelkedett az átlagbér. A oktatásban 5,2 százalékkal, az egészségügyben 14,2 százalékkal 348 ezer forintra, illetve 395 ezer forintra nőttek a keresetek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az év első négy hónapjában a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8,7 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 9,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
A reálkereset 4,6 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,9 százalékos növekedése mellett - közölte a KSH.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?