Csősz Boglárka a válása után visszaköltözött Magyarországra, maga mögött hagyva korábbi törökországi életét.
Van rá esély, hogy nő a védőnők bére, erről tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Világgazdaságot. Úgy fogalmaztak, egyeztetés alatt van a védőnők bérének átstrukturálása, ám konkrétumokat nem árultak el.
A védőnők jelenleg a közalkalmazotti bértábla alapján kapják a fizetésüket, valamint az ellátottak száma alapján bérkiegészítés is jár nekik. Ez azt jelenti, hogy az a védőnő, aki egy kisebb faluban dolgozik már évtizedek óta kevesebbet keres, mint pályakezdő kollégája, aki viszont egy nagy létszámú iskolában dolgozik. Erről Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke beszélt a Világgazdaságnak. Ha az egészségügyi bértábla alá tartoznának, az "bérkisimítást és béremelést is jelentene a védőnők számára".
Márciusban több mint 600 védőnő küldött levelet a közjogi méltóságoknak, amelyben megírták, hogy diszkriminatívnak tartják a fizetésüket. Selmeczi Gabriella, a parlament népjóléti bizottságának elnöke ezután kért személyes találkozót a védőnőktől.
A Világgazdaság megkereste az Emmit, azt a választ kapták, hogy a minisztérium szeretné, ha a védőnők élet- és munkakörülményei tovább javulnának, de még egyeztetés alatt van a bérek átstrukturálása, ezért konkrétumokat még nem árulhatnak el.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







