Az NNGYK közlése szerint a szennyvízminták alapján a koronavírus-fertőzések számának növekedése nem várható.
A munkahelyvédelmi rész egyik eleme szerint ha egy adott cég a "munkaterhelésének" 15-50 százalékát elveszíti, akkor ebben az időben 70 százalékkal támogatja az állam a bérköltségeket. Az erről szóló kérvényt a területi járási hivatalokhoz kell benyújtani, ott bírálják el.
Emellett egy sor adminisztratív jellegű könnyítést is tartalmaz a csomag - sorolta a miniszter. Kitért arra is, hogy a szocialista kormány által eltörölt 13. havi nyugdíjat 4 év alatt fokozatosan visszaépítik. Palkovics László azt mondta: olyan költségvetést kell készíteni, amely megadja a védekezés stabil hátterét, ezért azt határozták meg, hogy a költségvetési hiány 2,7 százalék lehet.
A kormányfő által bejelentett akcióterv három szakasza összesen a nemzeti össztermék, a GDP 18-20 százalékát csoportosítja át, ideértve a jegybank által megindított programokat is. Erről a miniszter azt mondta: ez egy 9200 milliárd forintos csomag. Úgy látják, ezek a források elegendőek ahhoz, hogy a válság hatásait csökkenthessék.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn jelentette be a kormány által kidolgozott gazdaságvédelmi akciótervet. A kormányfő bejelentett továbbá egy bértámogatási programot, a 13. havi nyugdíj visszaépítését, a kiemelt nemzetgazdasági ágazatok újraindítását, valamint azt, hogy több mint 2000 milliárd forint értékben biztosítanak támogatott hitelt vállalatok finanszírozására. A miniszterelnök Palkovics Lászlót kérte fel a program koordinálására, irányítására.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







