2020. december 4. péntek Borbála, Barbara
HR Centrum

Borul a családi kassza: ezzel sok szülőnek számolnia kell idén ősszel


Alaposan felforgatta a mindennapokat, amikor március 16-án normál tanrendről átálltak az iskolák a digitális oktatásra. Nagy kihívást jelentett ez a tanároknak, diákoknak és szülőknek egyaránt. Nem meglepő, hogy az előző félévben nőtt az igény a mára kiépült iparággá vált magántanári szolgáltatásokra. Több, különórát adó pedagógussal beszélgettünk arról, ők hogyan élték meg az előző félévet, hogyan alakult a diákok száma és körbejártuk azt is, milyen árakra számíthatnak a szülők, ha különórákra szeretnék járatni a gyereket.

Egyelőre nagyon úgy tűnik, normál tanrend szerint indul a tanév, de az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a közoktatási intézmények vezetőinek kiküldött járványügyi intézkedési terv is kiemeli, annak érdekében, hogy szükség esetén minden iskola felkészült legyen a munkarend átalakítására, vagyis az online oktatásra való átállásra, a nevelőtestületnek ki kell dolgoznia a saját protokollját és bevezetésére fel kell készülnie. Vagyis a digitális oktatás lehetősége ott lóg a levegőben.

Válogass a kedvezményes személyi kölcsönök között a Pénzcentrum kalkulátorában!

A márciusi átállás nagy kihívást jelentett a pedagógusoknak, diákoknak és szülőknek egyaránt. A digitális oktatás az ország különböző részein, a különböző intézményekben különbözőképpen valósult meg. Okkal aggódhattak a szülők, nem szenved-e jelentős hátrányt a gyerekük a kialakult helyzet miatt. Kíváncsiak voltunk, vajon nőtt-e az igény a magántanárok szolgáltatásai iránt. Hogy kicsit átfogóbb képet kaphassunk a magántanári piacról, az árakról és a szolgáltatásokról, három különböző hátterű magántanárt kerestünk meg.

Van, aki szerint nem működik az online oktatás

Rita, aki kérésére álnéven szerepel a cikkben, középiskolai tanár egy fővárosi intézményben, a szabadidejében vállal korrepetálást matematikából és angol nyelvből. A Pénzcentrumnak azt mondta, a járvány magyarországi megjelenése után csökkent a magándiákok száma, de ahogy közeledett az év vége, egyre többen kérték a segítségét.

Nem minden tantárgyat lehet online oktatni

- mondta. Miután a hozzá forduló szülők is jelezték, az online oktatás véleményük szerint nem működik, ő az előző félévben is személyesen tartotta a különórákat.

Van, amire a rendelkezésre álló online platform nem elég. Egy matematikai példa megértéséhez kell, hogy ott legyen a tanár, elmagyarázza, többször, többféleképpen, segítsen, fogja a diák kezét

- mondta Rita, aki szerint az előző félév gyakorlatilag "kuka", ami azért problémás, mert például a matematika pont olyan tantárgy, amelynél az ismeretanyagok egymásra épülnek. Véleménye szerint az iskolákban nem lesz arra idő, hogy most, személyesen mindent újra átvegyenek, amit az előző félévben kellett volna, mert megvan kötve a tanárok keze, haladni kell a tananyaggal.

Mi, tanárok sem tudjuk a választ arra, hogyan lehet pótolni, megszilárdítani az előző félév tudásanyagát, ez egy nehéz kérdés

- mondta. Ő egyébként átlagosan napi egy magántanítványt fogad, de volt rá példa, hogy két-három diákot is tanított egy nap. Általában 60 percesek az órák, de van, aki 90 percet kér.

Nem gondolom, hogy ebben a gazdasági helyzetben az áremelés célra vezető lenne. Én egy 60 perces óráért 3000 forintot kérek el

- tette hozzá.

Tartott tőle, de végül bejött a digitális oktatás

Nem emel árat idén Helga sem, aki német-francia nyelvből vállal korrepetálást, nyelvvizsgára vagy emelt szintű érettségire való felkészítést.

Változóak az árak, szociális alapon mérlegelek. Nagyon baráti árnak számít a 60 perces óráért a 3000 forint, de például a 90, vagy inkább 120 perces óra átlagos ára 8000 forint

 - mondta. Helgának három gyereke van, így a digitális oktatást nem csak pedagógusként, hanem szülőként is megtapasztalta.

25 éve tanítok, de ilyenre még nem volt példa. Ennek ellenére simán átálltam a tanítványaimmal az online oktatásra, az elején egy szükséges rossznak fogtam fel és tartottam is tőle, de aztán belerázódtunk. A technikai problémák voltak olykor zavaróak, például elment a net, de ezeken csak nevettünk, alkalmazkodtunk az új helyzethez

- mondta, hozzátéve, a saját gyerekein is azt látta, hogy stresszelnek amiatt, hogy minden flottul menjen, hogy stabil legyen az internet, aggódtak, le tudják-e majd tölteni a tanárok által küldött anyagokat, de a harmadik-negyedik óra után már gördülékenyen mentek a dolgok. Kifejtette, ugyan felsőben és a középiskolásoknál a digitális oktatás működhet jól, véleménye szerint alsóban ez a módszer nem alkalmas a tudásanyag megfelelő átadására és annak elsajátítására sem.

Ahhoz, hogy az óra élvezetes legyen, hogy a kisdiák figyelme ne kalandozzon el, a tanárnak találékonynak kell lenni, be kell vetni mindent: társast csinál, kártyalapokat használ, vagyis speciális eszközökkel készül az órára. Ez online nem működik, ehhez személyes jelenlétre van szükség

- jegyezte meg. Ahogy a korábbi években, úgy most, év elején is nőtt az érdeklődés a szolgáltatásai iránt, leginkább azok a szülők jelentkeznek, akiknek a gyerekük most lesz felsős, vagy két tannyelvű iskolába készül továbbtanulni, emelt szintű érettségit vagy nyelvvizsgát tesz idén. Helga jelenleg hat diákot tanít, de maximum nyolcat tud vállalni.

Katás vállalkozóként dolgozik, így a szülőknek havonta kell átutalni a tanórák díját. Mint mondta, nagyon fontos számára, hogy a gyerekeknek ne kelljen pénzzel mászkálniuk. Két tanítványával egyébként amint lehetőség volt rá, visszaálltak a személyes találkozókra, de a többiek továbbra is online tanulnak.

Sok jó oldala van az online oktatásnak, kényelmes, nem megy el idő az utazással, és ez egy gyerek esetén kiemelten fontos. Biztos vagyok benne, hogy az új tanítványaim közül is lesz olyan, aki online szeretne majd órákat venni

 - mondta.

Új lehetőség, nagyobb piac

Gulyás Dávid Debrecenben dolgozik, katás vállalkozóként tanít angolt 12 és 55 év közöttieknek.

Ahogy az iskolák átálltak a digitális tanrendre, úgy én is online folytattam a tanítást. Abszolút bevált, sőt, tapasztalatom szerint így még jobban is tudtunk haladni, hiszen a személyes órákon egy táblára írtam, így viszont készültem különböző virtuális segédeszközökkel, amelyet átküldtem a diákoknak, és így gördülékenyebben ment az óra

- mondta a Pénzcentrumnak, hozzátéve, az online oktatásban nagy lehetőséget lát: nyílik a piac, mivel nincs szükség személyes jelenlétre, ezért az ország távolabb eső részeiről érkező tanulni vágyóknak is tud segíteni.

Dávid azt mondta, nyáron és most, a tanévkezdés idején nagyjából épp akkora az érdeklődés az órák iránt, mint tavaly. A debreceni tanár egyébként heti 30 órát vállal, havi díjat kér, vagyis havonta állít ki számlát.

Különböző kategóriák vannak, más az árfekvés egy középfokú vagy felsőfokú nyelvvizsgára való felkészítés esetén és más, ha valaki gyakorlás céljából kommunikációs órákat vesz

- mondta. Ennek megfelelően az árak óránként átlagosan 2200 és 3200 forint között alakulnak. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a közeljövőben valamennyit emel majd, nagyjából 10-15%-ot tervez, de azt mondta, még semmi se biztos, több mindentől is függ, hogyan dönt majd.

Így alakulnak idén az árak a fővárosban

Nagyon sok olyan platform működik, amelyen a szülők vagy tanulni vágyók magántanárt kereshetnek. Mi kifejezetten budapesti tanárokat kerestünk. Volt, aki kizárólag online vállal oktatást, más akár személyesen is. Az árak változatos képet mutatnak:

- angol nyelv: találtunk olyan tanárt a fővárosban, aki egy 45 perces óráért 2500, más 3000, 4000 vagy 4500 forintot kér. Az egyik, magántanár-közvetítő oldalon van olyan pedagógus, aki 4000 forintot kér egy 60 perces óráért.
- matematika: találtunk olyan pedagógust, aki általános iskolásoknak, középiskolásoknak vállal korrepetálást, érettségire való felkészítést, és egy 60 perces óráért 3500 forintot kér, míg más 2500 forintért vállal különórát.
- történelem: szintén kifejezetten általános - és középiskolásoknak tart 45 perces különórát valaki 2800 forintért, más 3500-ért.
- német nyelv: van, aki kezdőtől felsőfokú nyelvvizsgáig vállal tanítást, 60 perces óráért 5000 forintot kér, és találtunk olyan tanárt, akinél a maximum a középfokú nyelvvizsgára való felkészítés, ő 4000 forintot kér.

Nagyon különböző az is, a különórákat vállalók milyen tapasztalattal vagy milyen képzettséggel rendelkeznek, és óriási a kínálat, tehát nincsenek könnyű helyzetben a szülők, hogy kiválasszák, végül kit bízzanak meg a gyerek tanításával.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Súlyos problémára világított rá a járvány második hulláma: ideje észbe kapni!
Egyre többen keresnek olyan megoldást, melyben biztonságba érzik saját magukat és a családtagjaikat.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

AKI VÁLASZOL...
HRBLOGGER
hrbonbon
2020. 12. 04. 00:21
Adventi ajándék egypercesek - 4. nap

„Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog...

perfekt
2020. 11. 30. 08:13
Összefoglalás az adótörvények változásairól

A Magyar Közlöny 2020. évi 261. számában – 2020. november 26-án – megjelent a „2020. évi...

hrdoktor
2020. 11. 30. 05:05
Hogyan kerüljük el a home office buktatóit?

A koronavírus-járvány második hulláma miatt sokan kényszerülnek újra home office-ba. És bár...

vezetoi-coaching
2020. 11. 28. 12:45
Siker és kudarc energetikai alapon... kvalitatív hipotézis...

Hipotézis, magyarázó elmélet, nem kell elfogadni, inkább gondolati keret, de helyesen használva...

coachco
2020. 11. 27. 16:39
Nézzünk ki a köd mögül!

Napok óta ül rajtunk a köd. És most nem csak képletesen. "Őszi reggel járok a szabadban,De hiába...

legacykft
2020. 11. 27. 08:52
Teremts kapcsolatot kíváncsisággal!

Az emberek közötti kapcsolatteremtés legkézenfekvőbb és legközvetlenebb módja a beszélgetés....

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk