Tízből öt magyar munkavállaló váltott már pályát legalább egyszer, és továbbra is kulcskérdés a munkabér.
A 18-24 éves korosztály 40 százaléka nem Magyarországon képzeli el a jövőt. Hogy miért szeretnének külföldre költözni? A jobb megélhetés miatt - etz derül ki a 24.hu megbízásából készült kutatásból.
A Republikon Intézet reprezentatív, 1000 fő megkérdezésével készült közvélemény-kutatásának eredménye szerint a válaszadók ötöde felelte azt, hogy vagy ő, vagy valamely családtagja tervezi, hogy a közeljövőben külföldön próbál szerencsét - írja a 24.hu.
Amikor a költözés okáról kérdezték őket, a kutatásban részt vevők 14 százaléka a jobb megélhetést említette, 3 százalék a közélet állapotával indokolta döntését, 1 százalékuk pedig egyéb okot említett. Ha korcsoport szerint nézzük, kiderül, hogy a 18 és 24 év közöttiek 40 százaléka válaszolta azt, hogy vagy ő, vagy valamely családtagja külföldön próbál szerencsét, közülük 34 százalék a jobb megélhetés reményében hagyna hátra mindent.
Ha a 25 és 34 év közöttieket nézzük, 76 százalékuk azt felelte, nem akarnak külföldre költözni, mindössze 18 százalékuk mondta azt, hogy ezt tervezi ő vagy valamelyik családtagja. Kiderült az is, hogy minél idősebb korosztályról beszélünk, annál alacsonyabb a költözési hajlandóság,
Életveszélyes állapotok várnak a melósokra: elképesztő, mit találtak az ellenőrzések a munkahelyeken
Az építőiparban gyakran hiányzott a leesés elleni védelem, máshol kiiktatott gépbiztonsági berendezéseket és közvetlen veszélyt jelentő villamosbiztonsági hiányosságokat találtak.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






