Az Európai Unióban és Magyarországon is ismét csökkent a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak aránya.
Pályakezdőként munkát találni igen nehéz, pláne úgy, hogy talán nem is tudjuk, mihez kezdenénk legszívesebben. Fontos a kitartás és a céltudatosság, de vannak olyan részletek, amik csak visszanézve állnak össze egy képpé. Ebben segítenek a következő tanácsok, olyan újságíróktól, íróktól, sikeres üzletemberektől, akik már bizonyítottak.
Öt olyan karriertanács szerepel ebben a listában, amely nagyon sikeres emberektől származik. Lássuk, miket mondtak el, amikor meghívták őket egy-egy híres patinás amerikai egyetem diplomaosztó ceremóniájára!Csak lépj a fedélzetre!
Sheryl Sandberg, aki ma már a Facebook alelnöke, a Google-nél kezdte karrierjét. Akkor majdnem elutasított ott egy pozíciót, mondván túlképzett ahhoz, nem megfelelőek a feltételek ahhoz, hogy ott munkába álljon. Az akkori Google vezérigazgató akkor azt mondta neki, nem az a fontos, ez most milyen pozíció, hanem az, hogy a fedélzetre lépsz azzal, ha elfogadod. Tehát ha van egy szimpatikus cég, egy olyan csapat, aminek szívesen a része lennél, érdemes akkor is elfogadni az állásajánlatot, ha alantasnak tartod a képzettségedhez képest. Szorgalommal és kitartással gyorsan menetelsz majd felfelé.
Azt csináld, amit csak te tudsz
Mindenki tehetséges valamiben, csak meg kell találnia, mi az, és azt kell csinálni. Neil Gaiman író szerint akkor csinálod jól a dolgodat, ha olyan érzésed támad, mintha meztelenül sétálnál az utcán, és közben az járna a fejedben, túl sokat mutatsz a belsőd értékeidből és a külsődből egyaránt. Mert akkor mindent beleadsz, teljesen felvállalod magad, és a maximális teljesítményt tudod nyújtani.
A siker csalóka
A siker olyan mint egy fehér szmoking - állítja Conan O’Brien komikus.
O’Brien szerint be kell koszolni azt a szmokingot, hibázni kell jó sokat, mert az mozdítja előre az embert. Jobb, ha az ember a hibákra fókuszál, és nem a sikerre. A sikertelenségtől, a siker elmúlásától való félelem megkeseríti az embert. Egyáltalán nem jó neked hosszú távon, ha nyomást helyezel magadra: mindenképp sikeresnek kell lennem!
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha valami nem esik jól, ne csináld
Oprah Winfrey tévés személyiség szerint mindenkinek hallgatnia kéne a belső GPS-re, arra az irányítórendszerre, ami megmondja, mi jó nekünk, és mi nem. Olyan munkát kell elvállalni, amit akkor is szívesen csinálnánk, ha nem fizetnének érte. Így csak bónusz lesz a pénz, amit kapunk. Az embernek a gyomrát kell figyelnie, amikor elkezd egy új feladatot. Ha érződik benne az idegesség, ha nem jó hatással van ránk a munka, valami mást kell keresni.
Ne csak úgy szórd az önéletrajzokat
Robert Krulwich újságíró szerinte sokan csak annyit tesznek, hogy önéletrajzokat küldözgetnek cégeknek, jelentkeznek egy állásra, és azt gondolják, ezzel le is tudták a dolgot, megtettek minden tőlük telhetőt. De vannak, akik nem várnak.
Legyen mindenki ez az ember! Ne arra várjunk, hogy a cég felhívjon, menjünk, kérdezzünk utána! "Arctalanul" könnyen elutasítanak. Nem tudják, kik vagyunk, mit tudunk. Jobban járunk, ha ismerősökön keresztül próbálkozunk, úgy személyes ajánlással tudunk elhelyezkedni.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







