22 °C Budapest
Felnőtt férfi szőlőt szüretel a szőlőben.

Komoly változás élesedik július 1-től: fontos könnyítés szűnik meg a dolgozóknak, erről tudnod kell!

MTI
2025. június 24. 20:04

Július 1-jétől senki nem dolgozhat többet évente 120 napnál idénymunkában és alkalmi munkában; havonta átlagosan 300 ezren dolgoznak egyszerűsített foglalkoztatással, őket és munkáltatóikat is érinti a változás - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

A jelenlegi szabályok szerint ugyanazon munkáltató és a munkavállaló között az idénymunka és az alkalmi munka együttes időtartama egy naptári évben nem haladhatja meg a 120 napot. A második félévtől viszont, ha a munkavállaló idénymunkára vagy alkalmi munkára több alkalommal létesít munkaviszonyt, ezek együttes időtartama egy naptári évben akkor is legfeljebb 120 nap lehet.

Eddig tehát akár az egész évet végigdolgozhatta egy munkavállaló ezekben a foglalkoztatási formákban, csak négyhavonta más-más munkáltatónál. Mostantól azonban csak az számít, hogy a munkavállaló hány napot dolgozott egyszerűsített foglalkoztatásban, munkanapjai összeadódnak, tekintet nélkül a munkáltatóra.  A változás a filmipari statisztaként történő munkavégzésre, mint az alkalmi munka egyik válfajára is vonatkozik.

A júliusi változás mellett az alkalmi munkára vonatkozó időbeli korlátozás fennmarad: ugyanazon munkáltató és a munkavállaló között összesen legfeljebb 5 egymást követő napig, egy hónapon belül összesen legfeljebb 15 napig, egy éven belül pedig összesen 90 napig létesíthető határozott időre szóló munkaviszony.

Emellett 2025-ben érvényben marad, hogy idénymunka esetén azonos felek között az évi 120 napot nem haladhatja meg a munkanapok száma. A NAV jelezte: érdemes felkészülni a változásra, még akkor is, ha idén nem kell arányosítani, vagyis a teljes évre járó kerettel, a 120 nappal lehet számolni a július 1. és december 31. közötti időszakban. Az adóhivatal felhasználóbarát online lekérdezőfelületet fejleszt a NAV-Mobil alkalmazásban, amelyben nyomon követhetők a ledolgozott, illetve még ledolgozható napok a munkavállalók és a foglalkoztatók számára. A foglalkoztatás bejelentésére javasolják az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA) használatát, ami automatikusan vizsgálja majd a foglalkoztathatóság feltételeit a kitöltéskor.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.07.10 14:28
Egy szakítás után az ember szíve darabokra hullik, fáj a múlt elengedése, az elképzelt szép jövő elt...
vezetoi-coaching  |  2025.07.09 19:10
Mike (a mindentudó Donnát kérdezi, milyen emlékezetes ajándékot vehetne Harvey-nak, hogy köszönetét...
coachco  |  2025.07.08 18:48
Végre nincs meleg, még tán esik is sok helyen, talán lesz időtök olvasni egy kicsit… [...] Bővebbe...
hrdoktor  |  2025.07.07 10:16
Bár az év legmelegebb hetei előtt állunk, azért nem állhat meg az élet, meg kell találni a módját, h...
kovacstunde  |  2025.07.05 08:00
Hosszú évek óta Angliában bébiszitterként dolgozó kliensem panaszolta; hogy kisiskolás unokáját a me...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 14. hétfő
Örs, Stella
29. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?