Az Xtra program 30 napig díjmentesen kipróbálható, így a vásárlók kockázat nélkül tapasztalhatják meg az ár- és szolgáltatásbeli előnyöket.
Az év első hónapjában több tízezren felejtik el igénybe venni a személyi jövedelemadóból (szja) járó kedvezményt - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfői közleményében.
Az adóhatóság ismertette: összességében több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, a korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni.
Kedvezmény jár a gyerekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyereket nevelő anyáknak, a 30 év alatti anyáknak, a 25 év alattiaknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek. Nekik érdemes minél előbb leadni az adóelőleg-nyilatkozatot, és így a kedvezmény összegével már a januári fizetés is több lehet - jelezte a NAV.
Az adóhivatal szerint azért sem szerencsés a nyilatkozat kitöltését az utolsó pillanatra hagyni, mert az időben leadott nyilatkozatok nemcsak magasabb fizetést, hanem lényegesen kevesebb adminisztrációt is jelentenek. A fizetésből le nem vont kedvezmény összege majd 2026-ban az szja-bevallásban kérhető vissza, de ehhez az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetet az érintetteknek kell kiegészíteni.
A NAV online nyomtatványkitöltő alkalmazásával, az ONYA-val néhány kattintással, gyorsan és egyszerűen elkészíthető az adóelőleg-nyilatkozat, amelyben a legtöbb adat már szerepel, így csak a hiányzó sorokat kell kitölteni. Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.
A NAV emlékeztetett: a családi kedvezmény összege 2025 júliusától 50 százalékkal emelkedik. Az egygyermekesek júliustól 10 ezer helyett 15 ezer, a kétgyermekesek 40 ezer helyett 60 ezer, a három- vagy többgyermekes családok gyermekenként a 33 ezer helyett 49 500 forint adómegtakarítással számolhatnak. Idén nemcsak azért érdemes a forintosított adóalap-kedvezmény helyett a kedvezményezett eltartottak számát megadni, mert az egyszerűbb, hanem azért is, mert így a szülőknek nem kell újra nyilatkozniuk júliusban. Ők automatikusan az 50 százalékkal magasabb kedvezményt kapják.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos eltartottak után járó kedvezmény összege is nő júliustól. Ők az eddigi 66 670 forinttal növelt összeg helyett már 100 000 forinttal növelt összegben vehetik igénybe a családi kedvezményt. Ennek érdekében viszont mindenképpen összegszerűen szükséges megadni az érvényesítendő családi kedvezményt, mert a kedvezményezett eltartottak számából nem határozható meg, hogy közülük kinek jár a magasabb összegű kedvezmény - jelezte a NAV.
Azok, akik a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményére, személyi kedvezményre, vagy első házasok kedvezményére jogosultak, tavaly óta kérhetik a kifizetőtől, hogy az adóelőleg-nyilatkozatukat mindaddig változatlan tartalommal vegyék figyelembe, amíg nem tesznek új nyilatkozatot, vagy nem kérik korábbi nyilatkozatuk mellőzését. Ezek a kedvezmények akár folytatólagosan is igénybe vehetők, nem kell minden évben új adóelőleg-nyilatkozatot leadni a munkáltatónak, rendszeres bevételt juttató kifizetőnek.
A 25 év alattiaknak a kedvezmény érvényesítését továbbra sem kell kérniük, mert az automatikusan jár, a munkáltató vagy a kifizető külön kérés nélkül is érvényesíti - közölte az adóhatóság.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







