Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet.
Kilenc hónapos letartóztatás után szabadlábra helyezték azt a három nőt, akiket azzal vádolnak, hogy egy kriptovaluta-befektetésnek álcázott piramisjátékot működtettek. Bár már nem tartják őket fogva, mozgásukat nyomkövetővel és lakhelyelhagyási tilalommal korlátozzák - írja a hvg.hu
Tavaly októberben fogtak el a három nőt, akiket azzal vádolnak, hogy éveken át irányítottak egy kriptovaluta-befektetésnek álcázott piramisjátékot. Kilenc hónap után, idén július elején szabadulhattak, de nem nyerték vissza teljes szabadságukat: lakóhelyüket nem hagyhatják el, és nyomkövetővel kell élniük. A Fővárosi Főügyészség megerősítette, hogy a bíróság azért döntött így, mert úgy ítélték meg, hogy a gyanúsítottak már nem tudják befolyásolni a nyomozást, de fennáll a szökés veszélye.
A bíróság úgy határozott, hogy enyhébb kényszerintézkedést alkalmaz velük szemben, így elektronikus nyomkövetőt kaptak, amely lehetővé teszi, hogy lakóhelyük közigazgatási határain belül mozoghassanak. Az ügy negyedik gyanúsítottja, T. Pál, akit szintén tavaly októberben tartóztattak le, szabadlábon védekezhet, mivel a nyomozók szerint később csatlakozott a céghez, mint tanácsadó. A Samandriel Group Kft. által ígért mesés hozamok többsége soha nem valósult meg, és sok befektető nem látott viszont egy fillért sem a pénzéből.
A cég pénzügyi tevékenységéhez és befektetés-kezeléséhez szükséges engedélyekkel nem rendelkezett, és majdnem fél éve felszámolás alatt áll a nyomozás jelenlegi állása szerint. Emellett a nyomozók úgy vélik, hogy az a számítógépes program sem létezett, amelyre hivatkozva a Samandriel Group a befektetőknek kiemelkedő hozamokat ígért, mondván, hogy kereskedőrobot-programmal érik el azokat.
Mi alapján választanak a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül?
Sokan az egyetemi tanulmányaik megkezdésével párhuzamosan nyitják meg első lakossági folyószámlájukat, ezért a pénzintézetek rendkívül kedvező ajánlatokat kínálnak az új ügyfeleknek. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szempontok alapján választanak a családok és a fiatalok az elérhető diákszámla-konstrukciók közül.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








