33 °C Budapest
Business accounting concept, Business man using calculator with computer laptop, budget and loan paper in office.

Komoly változás jöhet a magyar munkahelyeken: erre számíthatunk 2023-ban

2023. január 4. 13:29

Negatív hangulatban vágnak neki 2023-nak a cégek, habár az előző negyedévi visszaesés nem folytatódott: a K&H kkv bizalmi index az utolsó negyedévben, 7 pontos emelkedést követően jelenleg -7 ponton áll. Az elmozdulás hátterében feltehetően az lehet, hogy a cégek a munkaerő, a gazdaságpolitika és a közterhek jövő évi alukását látják némiképp kedvezőbben.

A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index az utolsó negyedévben -14-ről -7 pontra korrigált, ám továbbra is a negatív tartományban maradt. Így elmondható, hogy a hazai kkv-k hangulata egybecseng az IMF legfrissebb előrejelzésével, amely szerint 2023 a lassulás éve lehet, és sokak számára hozhat recessziót.

„Általában megfigyelhető, hogy egy nagyobb visszaesést követően a borúlátó hangulat kissé enyhül. Most is ez történt, de ennek ellenére is pesszimistán tekintenek 2023-ra a vállalkozások, hiszen utoljára hat évvel ezelőtt fordult elő, hogy két egymást követő negyedévben is negatív értéket vett fel a mutató. A mostani elmozdulás hátterében az áll, hogy valamelyest kedvezőbben látják a munkaerő, a gazdaságpolitika és a közterhek új évi alakulását a cégvezetők” – mondta el Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője az eredmények kapcsán.

A K&H kutatásában a várakozások egyik árbevétel-kategóriában és szektorban sem süllyedtek tovább. Továbbra is a legkisebb, 100 millió forint alatti árbevételű cégek a leginkább pesszimisták, várakozásaik alig, -15-ről -13 pontra változtak az előző negyedévhez képest. A 300 millió forint feletti árbevételű középvállalkozások ennél jóval kedvezőbb kilátásokkal indulnak neki 2023-nak, bizalmuk -7-ről -3 pontra erősödött. Jelenleg a 100 és 300 millió forint közötti árbevételű kisvállalkozások esetében mondható el egyedül, hogy az előző negyedévi rendkívül negatív hangulat jelentősen mérséklődött, ugyanis 15 pontos emelkedéssel a bizalmuk 0 ponton áll.

Az ágazatok tekintetében, a K&H bizalmi indexben vizsgált mezőgazdasági cégek várakozásai továbbra is a pozitív tartományban vannak (7 pont), a többi szektor azonban ennél jóval borúlátóbb az új évet illetően. A kereskedelmi cégek bizalma -15-ről -9 pontra, a szolgáltató cégeké -14-ről -7 pontra korrigált. A leglátványosabb változás az iparban történt, ahol a cégek várakozásai az előző negyedévi sokk után 12 pontot erősödtek, így jelenleg -6 ponton állnak.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Szakmai megbecsülés, elismertség kutatás 2023

A Pénzcentrum új felmérése ismét arra keresi a választ, hogy milyen az egyes szakmák megítélése Magyarországon: elismertek-e, a társadalmilag hasznos szakmának tekinthetők-e, illetve túl- vagy alulfizetettnek tartott hivatások-e. Két éve, 2021-ben már elvégeztük ugyanezt a kutatást - melynek eredményei itt olvashatók -, így össze tudjuk majd vetni a korábbi adatokkal az új válaszokat. Ez alapján az is kiderül majd, mely szakmák megítélése változott sokat az elmúlt években. Köszönjük, hogy kérdéseinkre adott válaszaiddal segíted a munkánkat!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19