Mennyire igazodsz el napjaink munkaerőpiacán? Tedd próbára magad, és derítsd ki, mennyire ismered a modern szakmákat!
Bár a júliusi nettó keresetek növekedtek az előző évhez képest, ennek nagyobb részét már elvitte az infláció. Jelenleg pedig a magyarok fele nem keres többet, mint egy betanított munkás.
Júliusban a nettó kereset mediánértéke 279 400 forint volt Magyarországon, ami bár 16,6 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest, annak nagy részét elvitte az akkor még 13,7 százalékos, mára 20 százalék fölé gyorsult infláció.
A bérek mediánértéke azt jelenti, hogy ugyanannyian kerestek ennél többet, mint ennél kevesebbet, tehát jobban mutatja az átlagos közepet, mint a számtani átlag, amely jóval nagyobb értéket mutat, júliusban nettó 332 500 forintot mutatott. A G7.hu összeállítása szerint ez a 279 400 forint alapesetben 400 ezer forintos bruttónak feleltethető meg, ami az álláshirdetések böngészgetése alapján gyárakban két műszakban dolgozó, betanított munkás jellemző bére.
Vagyis az összes magyarországi munkavállaló fele legfeljebb annyit keres, mint amennyit egy akár már nyolc általános iskolai végzettséggel is betölthető állásra felvett szakképzetlen munkás visz haza.
Ez azért probléma, jegyzi meg a lap, mert azt jelzi, hogy a medián értékét a náluk képzettebb munkavállalók nem mozdítják el felfelé: vagy nincsenek sokan, vagy nem keresnek jobban. Példaként említik erre a pedagógusok béreit, amelyek mutatják, hogy sok esetben egy tapasztalt tanár fizetése sem éri el a mediánt, azaz tele lehetünk ehhez hasonló képzettebb munkavállalókkal, akik a havi 279 ezer forintos határvonaltól lejjebb helyezkednek el a skálán. A lap azt is megvizsgálta, hogy mennyire nem versenyképesek a magyar fizetések a nyugat-európaiakkal, főleg ami a szakmával rendelkező, jól képzett munkavállalókat illeti, euróban megnézve a magyar béreket ugyanis még rosszabb a helyzet. Nyár közepén a magyar mediánbér értéke az év eleji 730-740 eurós szintről már 700 euró alá esett.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







