A volt bokszolót kábítószer birtoklása miatt keresik a rendőrök, ez szerepel a kiadott körözésben.
Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjúban a fiatal szakmunkások versenyeredményeit méltatta: elmondása szerint Magyarország jövője nem csak a Nobel-díjasokon múlik, hanem azon is, lesznek-e világszínvonalú szakmunkásaink. Megnéztük, menyit lehet átlagosan keresni, azokban a szakmákban, melyekben kiválóan teljesítettel a fiatalok.
Minden várakozáson felül szerepeltek a magyar fiatal szakemberek a szakmák Európa-bajnokságán.A szeptember végén Grazban a szakmák Európa-bajnokságán, a EuroSkills versenyen az országok közötti versenyben 6. helyen végeztek, négy arany, egy ezüst, egy bronz és hat kiválósági érmet nyertek.
A EuroSkills Graz 2021 rendezvényen szeptember 22-26 között 31 ország vett részt, a 400 versenyző 19 országból érkezett, és 38 szakmában versenyeztek. A magyar válogatott 21 szakmában, 26 versenyzővel indult. A magyar fiatalok a modern gazdaság szempontjából fontos informatikai területen kiválóan szerepeltek, emellett az épületasztalok eredményei is figyelemre méltóak, az ő szerepük a hazai beruházások megvalósításánál egyre fontosabb - mondta el Parragh László, a MKIK elnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök az október 8-i Kossuth Rádiónak adott reggeli interjúban a Nobel-díjat firtató kérdésre úgy válaszolt, nem bánja, hogy Karikó Katalin magyar származású tudós nem kapta meg sem az orvosi, sem a kémiai díjat. Karikó Katalin Nobel nélkül is a mi hősünk - fogalmazott a miniszterelnök. Vannak azonban másfajta érdemek is, és itt megemlítette a Grazban kiválóan szereplő magyar csapatot:
Magyarország jövője nem csak a Nobel-díjasokon múlik, hanem azon is, lesznek-e világszínvonalú szakmunkásaink. Sőt, a világ legjobb munkásai Magyarországon kell, hogy legyenek, mert másként nem tudunk a világ legjobb gazdaságai közé tartozni.
- mondta el Orbán Viktor. De tényleg megéri szakmát tanulni? Megnéztük a KSH által nemrég közreadott foglalkozásokra lebontott kereseti statisztikáiban, mennyit lehet keresni itthon ezeken a területeken átlagosan:
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Épületasztalos bruttó 254 990 forintot keres
- Dísznövény-, virág- és faiskolai kertész, csemetenevelő bruttó 231 382 forintot keres
- Szépségápoló (kozmetikus) bruttó 229 708 forintot keres
- Hálózat- és multimédiafejlesztő (webfejlesztő) bruttó 709 591 forintot keres
- Webrendszer- (hálózati) technikus (webfejlesztő) bruttó 455 988 forintot keres
- Informatikai és kommunikációs rendszereket kezelő technikus bruttó 549 667 forintot keres
- Bútorasztalos bruttó 249 476 forintot keres
- Festő és mázoló bruttó 261 109 forintot keres
- Fodrász bruttó 247 883 forintot keres
- Grafikus és multimédia-tervező bruttó 485 680 forintot keres
- Vezeték- és csőhálózat-szerelő (víz, gáz, fűtés) bruttó 322 675 forintot keres
Megnéztük azt is, mely korcsoportokban miképp alakulnak a keresetek:
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








