Megszületett a bérmegállapodás Budapesten: ennek most sokan nem fognak örülni

Megszületett a bérmegállapodás Budapesten: ennek most sokan nem fognak örülni

MTI
2021. június 4. 08:32 2 perc

A fővárosi bérszövetséget alkotó szakszervezetek képviselői, valamint a fővárosi önkormányzat nevében Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön aláírták a 2021-2024 közötti időszakra vonatkozó fővárosi bérpolitikai megállapodást - tájékoztatta a fővárosi önkormányzat és a Magyar Szakszervezeti Szövetség az MTI-t.

Közös közleményük szerint a megállapodás értelmében 2022 és 2024 között az egyes munkáltatók és a náluk működő szakszervezetek a minimálbérről szóló kormányrendelet kihirdetését követő 30 napon belül, de legkésőbb a tárgyév február 15-éig megállapodnak az adott évre vonatkozó bérfejlesztés végrehajtásáról. Ennek mértéke megegyezik a minimálbér- és garantált bérminimum-emelés százalékos mértékeinek számtani átlagával.

Erre az évre vonatkozóan a felek egyetértettek abban, hogy a bérek reálértékét meg kell őrizni, ugyanakkor a fővárosi önkormányzat költségvetési helyzete nem nyújt lehetőséget egy idei béremelés lebonyolítására - olvasható. Mint írták, a 2021-2024 közötti időszakra vonatkozó bérmegállapodás értelmében, a 2021. évi elmaradó béremelés kompenzációja érdekében 2022 és 2024 között a minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés százalékos mértékeinek számtani átlagával való emelésen felül további béremeléshez szükséges forrást biztosítanak.

Ezen túlmenően a fővárosi önkormányzat a megállapodásban vállalja, hogy ha a kormány ígéreteinek megfelelően 2021-ben is csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke, a felszabaduló forrásokat az önkormányzat teljes mértékben béremelésre fogja fordítani. Közölték, a főváros vállalja azt is, hogy a létrejövő BKM Budapesti Közművek Zrt. esetében az átalakulás nem érinti majd a korábbi kollektív szerződésekben rögzített munkavállalói juttatásokat, a meglévő kollektív szerződéseket nem szünteti meg, valamint elősegíti kollektív szerződések létrejöttét azokon a területeken, ahol még nem került sor annak megkötésére.

Továbbá a főváros vállalja, hogy 2021 végéig nem kezdeményez csoportos létszámleépítést, nem növeli a kiszervezések mértékét, 2022 végéig emelt kapacitásokkal fenntartja a Fővárosi Álláskereső Irodát. Ezenkívül 2021 végéig a megállapodó felek együtt kidolgozzák a Budapest-pótlék egységes rendszerét - olvasható a közleményben.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A közlemény szerint a megállapodásban a következő érdekképviseletek érintettek: a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ), a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetség (BKSZSZ), az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ), Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000), a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezet (SZÁD), valamint a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ).

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02