21 °C Budapest
A mostani enyhülés csak átmeneti: tovább emelkedhet a munkanélküliség

A mostani enyhülés csak átmeneti: tovább emelkedhet a munkanélküliség

MTI
2021. április 4. 15:03

Átmenetinek tartják munkanélküliség februári csökkenését az elemzők és javulást csak a járványügyi korlátozások lazításától várnak. A munkaerőpiaci helyzet romlása a gazdasági növekedés alakulásán is nyomot hagy - tették hozzá a KSH legfrissebb jelentését kommentálva.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint februárban a munkanélküliek száma 213 ezer volt, ami 46 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal 4,5 százalékra emelkedett. Januárhoz viszonyítva, ugyanakkor, a munkanélküliek száma 25 ezerrel, a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal csökkent. A foglalkoztatottak átlagos havi létszáma jórészt a koronavírus-járvány gazdasági következményeként 104 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál, de 14 ezerrel több mint az előző hónapban.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője számára komoly meglepetést okozott a munkanélküliségi ráta februári csökkenése, ami arra vall, hogy a munkaerőpiac ellenállónak bizonyult a járvány harmadik hullámával szemben. Szerinte azonban könnyen lehet, hogy a februári javulás csak átmeneti lesz és a márciusi lezárások és bezárások következtében ismét emelkedik majd a havi mutató. A februári adat egyébként különösen meglepő annak fényében, hogy az Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (FSZ) adatgyűjtése alapján februárban az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal, vagyis több mint 3500-zal nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma és ismét meghaladta 300 ezret.

Az ING vezető elemzője az aktívak számának változásában keresi a magyarázatot. A 15-74 éves korosztály aktivitási adata az elmúlt hónapok legjelentősebb csökkenését hozhatta februárban. Legutóbb az első hullám végén (az április-júniusi időszakban) volt ennél alacsonyabb a gazdaságilag aktívak száma - mutatott rá. Az ING Bank vezető elemzője szerint a munkanélküliségi ráta alapvetően a munkaerőpiacról kivonulók miatt mutathatott javulást februárban.

Ez aligha kedvező előjel, hiszen még csak most érkezik meg a harmadik hullám a munkaerőpiacra, így az aktivitás további csökkenésével lehet számolni, miközben a munkanélküliek száma is újra emelkedhet

 - hívta fel a figyelmet. Munkaerőpiaci szempontból meglehetősen nehéz lesz az első negyedévet tisztán értékelni, de összességében inkább a GDP-növekedést visszafogó hatásra számít Virovácz Péter.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője úgy ítélte meg, hogy a koronavírus miatt bevezetett korlátozások hatása egyre inkább érezteti hatását a munkaerőpiacon. Különösen is meglátszik a visszaesés a külföldön dolgozóknál, vagyis a külföldi munkaerő leépítése jellemzően előbb történik meg, amelyet a határokon való átjárás nehézsége is elősegít. Az adatokból az is látható, hogy a fiatalokat súlyosabban érinti a helyzet, amit az okozhat, hogy munkavégzésük sokszor részmunkaidős, tanulás melletti, valamint hogy alacsonyabb a tapasztalatuk, illetve ők még kisebb végkielégítés mellett elbocsáthatók. A fiatalok nagyobb arányban dolgoznak a korlátozások sújtotta olyan ágazatokban is mint, a turizmus.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A március-áprilisi időszakban a korlátozások szigorítása nyomán a foglalkoztatás csökkenése várható, a kedvező fordulat eléréséhez a korlátozások lazítása szükséges. A munkahelyek megtartását segíthetné a bértámogatások mértékének növelése - vélekedett Regős Gábor. Végezetül megjegyezte, a foglalkoztatási szint az adatok romlása ellenére is magasnak tekinthető, a 2010-es szintet mintegy 700 ezerrel meghaladja.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője megállapította, hogy tavaly év végéig igen ellenállónak bizonyult a magyar munkaerőpiac, viszont január után februárban is érezhetően gyengélkedett a foglalkoztatottság. Ebből arra következtet, hogy sem a kormányzati támogatások, sem az "üzleti modellváltás" ilyen hosszú távon nem képes fenntartani a rendszeres üzletmenethez igazodó foglalkoztatási szintet.

A Takarékbank várakozásai szerint idén 4 százalék körüli lehet a munkanélküliség.

Az elemző megjegyezte: a kormány munkahelyvédelmi intézkedései, a bértámogatások, az átmeneti adócsökkentések, a vállalati és lakossági törlesztési moratórium érdemben hozzájárul a munkahelyek megőrzéséhez. A teljes bérkiáramlás várható csökkenése negatívan hat majd az első negyedéves makrogazdasági teljesítményre és ebben érdemi változást most már csak a korlátozások feloldása hozhat, ezek fennmaradásáig hasonló számokra lehet számítani.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 14. vasárnap
Vazul
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 14. 16:06
Agrárszektor  |  2026. június 14. 15:03