7 °C Budapest

Adóbevallás 2021: közeledik a határidő, eddig kell dönteni az adód 1+1 százalékáról

2021. március 24. 16:01 2 perc

Az szja 1+1%-áról idén is egészen május 20-áig lehet rendelkezni. A NAV tájékoztatása szerint a legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az szja-bevallás webes felületének kezdőoldalán is feltünteti a rendelkezés lehetőségét az adó 1+1 százalékáról azért, hogy minél többen a lehető legegyszerűbben támogathassanak civil szervezetet, vallási közösséget.

A rendelkezőnyilatkozat elektronikusan, illetve papíralapon postán vagy személyesen is benyújtható a NAV-hoz, akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a "20EGYSZA" lapon május 20-áig. Az szja 1+1 százalékáról rendelkezni legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a NAV webes kitöltőprogramjával lehet.

A korábbi évek gyakorlatával egyezően a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik 1+1 százalékos nyilatkozatát. Ebben az esetben legkésőbb 2021. május 10-éig lezárt borítékban kell átadni a munkáltatónak a nyilatkozatot. A lezárt boríték ragasztott felületét a munkavállalónak saját kezűleg alá kell írnia. A munkáltatónak a nyilatkozatot tartalmazó borítékot sértetlen állapotban, kísérőjegyzékkel együtt, zárt csomagban 2021. május 20-áig kell továbbítania a NAV-hoz.

Felajánlásokat kizárólag azok a civil szervezetek kaphatnak, amelyek korábban regisztráltak a NAV-nál, valamint a technikai számmal rendelkező vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat. A NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A vallási közösségek számára szóló, formailag érvényes nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg egy másik vallási közösséget, vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza. A civil kedvezményezett és a kiemelt költségvetési előirányzat számára viszont - a korábbi évekhez hasonlóan - továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?