A WHC kommentárja szerint több szektorban is látszik a szakképzett munkaerő komoly hiánya.
A vendéglátás és idegenforgalom kivételével már minden iparágban annyi kölcsönzött munkavállaló dolgozik Magyarországon, mint a koronavírus-járvány kezdetén, számuk januárban ismét elérte a 180 ezret - közölte a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ). Felidézték, hogy a kölcsönzött munkavállalók száma áprilisban a járvány miatt 120 ezer alá csökkent, júliustól azonban ismét megnőtt az igény irántuk, ezért a szövetség abban bízik, hogy a 2021-ben a kölcsönzött munkaerő foglalkoztatásának volumene a korábbi évek dinamikája szerint tovább emelkedik.
Az MMOSZ az év elején felmérést végzett a tíz legnagyobb munkaerő-kölcsönző cég - Delego Consulting Kft., euJOBS, Humán Centrum, Humánia HRS Group Zrt., Man at Work, Pannon-Work Zrt., Prohuman, Viapan Dologidő , WHC, Work Force - körében, amelyből kiderült, hogy a kereskedelemben 30 százalékkal, a logisztika és raktározás területén pedig ötödével dolgoznak ma többen.
A közleményben Dénes Rajmund Roland, az MMOSZ elnöke kifejtette, a koronavírus okozta átmeneti visszaesés nem hasonlítható a korábbi évek gazdasági válságához, miután a válság indulását követő harmadik hónapban már érzékelhető volt a fordulópont. Júliustól fokozatosan, iparági szinten is mérhető arányban emelkedett a kölcsönzött munkavállalók létszáma, amely fél év alatt visszaállt a válság előtti szintre.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


