24 °C Budapest
Melósokat keresnek Budapesten: 510 ezres fizetés, diploma sem kell

Melósokat keresnek Budapesten: 510 ezres fizetés, diploma sem kell

2019. július 24. 11:40

Kapkodnak az emberek után az autóiparban is: nem csak autómosóként, de autófényezőként is meg lehet keresni a minimálbér többszörösét. Friss hirdetésre bukkantunk, melyben autófényezőket keresnek álomfizetéssel.

Manapság betanított munkásokból és szakemberekből is óriási hiány van nem csak itthon, de az egész régióban. A kivándorlás nem az egyetlen probléma, a szakemberek viszonylag magas átlagéletkora is komoly kihívás, ahogy az is, hogy apad az utánpótlás.

Éppen ezért egy jó szakmával, például autófényezőként meg lehet keresni a minimálbér többszörösét is. Jól látszik, hogy a munkaadók megpróbálják kiemelkedően magas bérekkel átcsábítani a munkaerőt más területekről, transzparens fizetések segítségével. 

Egy friss, a Workanián talált hirdetésben már például egy budapesti márkaszervíz bruttó 510 ezer forintot kínálnak az autófényezőknek, ez nagyjából nettó 350 ezer forintnak felel meg. A teljesítményarányos bérezést még különféle cafeterielemek is kiegészítik, cserébe szakirányú végzettséget, vagy OKJ-s vizsgát várnak el. 

Jó az irány?

Hogy célravezető-e a bérek folyamatos emelése, örök kérdés. A munkaerő gyors megszerzésére talán alkalmas, de hosszú távú megtartáshoz ennél több kell. A szakmai szervezet szerint a jelentős béremelés mellett a szakmák népszerűségének javításával lehetne megoldani a jelenlegi problémákat

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ki marad itt?

A Pénzcentrumon az elmúlt egy évben sok cikk jelent meg a külföldi munkavállalással kapcsolatban. Írtunk ápolókról orvosokról, akik külföldön kezdtek új életet, mesélt nekünk egy magyar autószerelő arról, hogy miért lépett le Dániába, és egy magyar lány is beavatott minket abba, hogyan indította el saját vállalkozását Svédországban. Rengeteg álláshirdetést mutattunk be, melyekben nagy erőkkel keresik a magyar munkaerőt a magyar fizetésekhez képest kiemelkedő bérért.

Nem is csoda, hogy mennek a magyarok, hiszen a külföldi munkaadók minden fronton támadnak. Ma már nem is kell utánamenni az álláshirdetéseknek, azok találnak meg minket. Egy osztrák üvegfeldolgozó cég például már célzottan a YouTube-on hirdet, a videók előtt. A videón Krisztián, a magyar munkás mutatja be a céget, a munkát és beszél az elvárásokról is. Elmondása szerint fontos a kitartás és a szorgalom, valamint a fizikai állóképesség is. Elengedhetetlen az elegendő német nyelvtudás a munka és biztonsági utasítások megértéséhez és végrehajtásához.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2022.05.24 08:22
Mi a jó párkapcsolat titka? Sokan szeretik azt hinni, hogy az lesz boldog kapcsolat évtizedeken át,...
perfekt  |  2022.05.23 07:34
A céginformációs szolgálat az ismételt közzététel lehetőségét a beszámoló benyújtását követő egy éve...
hrdoktor  |  2022.05.23 06:18
Egyre több embert érint a rövidlátás problémája, a megelőzése azonban összetettebb kérdés, mint gond...
legacykft  |  2022.05.20 15:41
  Írásom aktualitását a felgyorsult világunk gyakori jelensége adja. Rendszeresen megtapasztalom a...
hrbonbon  |  2022.05.20 12:13
Munkánk egyik fontos eleme, hogy megpróbáljuk megérteni, mire vágynak, mit szeretnének elérni az emb...
Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

NAPTÁR
Tovább
2022. május 26. csütörtök
Fülöp, Evelin
21. hét
Május 26.
A régészet napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?