1 milliós fizetéssel csábítják a magyar párokat a német büfések

2019. május 8. 11:34

A nyári szezon előtt komoly bajban van a hazai vendéglátóipar, hiszen külföldön az itthoni bérek többszörösét is meg lehet keresni.  Németországba kelet felől csábítják a munkaerőt, és ma már sok helyen kifejezetten párokat keresnek, hogy ne keljen szétszakadniuk a családoknak. Egy olyan hirdetésre bukkantunk, amelyben büfébe keresnek magyarokat havi 1 milliós fizetésért.

Tovább emelkedett a Németországban élő magyarok száma, így 2018 végén meghaladta a 210 ezer főt - derül ki a német statisztikai hivatal (Destatis) 2019. április közepén közölt adataiból. Ez nagyjából 5 ezer fős növekedést jelent az előző évhez képest - olvasható a Portfolion.

Ennél persze feltehetően még többen dolgoznak kint a szezonban, legyen az téli vagy nyári, ők jellemzően pár hónap után hazatérnek,  rengeteg szezonális állásajánlatot lehet találni. Jól látható tehát, hogy a külföldi munkavállalás a dinamikusan emelkedő magyar bérek közepette sem veszített népszerűségéből.

Sokakat azonban visszatart a távolság és a szeretteik hiánya. Így is rengeteg szétszakított család él Magyarországon, hiszen sok esetben az egyik kereső az, aki bevállalja, hogy több ezer kilométerre vállal munkát. A legtöbb foglalkoztató tudja és látja ezt a dilemmát, és éppen ezért már pároknak is kínálnak munkalehetőségeket.

Az "Ausztriai - Németországi - Hollandiai - Svájci Munkalehetőségek" nevű Facebook csoportban a németországi Heilbronn városába, a strand büféjébe keresnek magyarokat azonnali kezdéssel, méghozzá egy fiatalos párt. Elvárás a német nyelvtudás és egy saját autó, mivel a szállás 7km-re van a strandtól. Dolgozni azokon a napokon kell, amikor nem esik az eső, és van látogató a strandon, a napi étkezés a munkahelyen megoldott és ingyenes. Fejenként nettó 1600 eurót lehet keresni havonta, ketten együtt tehát 3200 eurót kapnak a párok, ami mai árfolyamon 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

1 millió 36 ezer 800 forintot jelent.

Ahogy látható külföldön az itthoni béreknek még mindig a sokszorosát lehet megkeresni, pláne a vendéglátó szektorban. A vendéglátásban és a szállásadás ágazatban a KSH adatai alapján itthon az átlagkeresetek a nemzetgazdasági átlag kétharmada körül vannak. Tehát nyilvánvalóan emelni kell a fizetéseket - nyilatkozta korábban a Pénzcentrumnak Kovács István, Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöki tanácsadója.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 12. vasárnap
Gyula
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13