26 °C Budapest

Végre megfizetik a betanított munkát: ezzel sokan járnak jól

2019. május 7. 11:00

Az idei első negyedévben 1115 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére. Ez több mint 16 százalékos növekedést jelent 2018 hasonló időszakában tapasztalt 959 forinthoz képest. A felsőbb kategóriákban is gyorsult a béremelkedés üteme: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében ugyanebben az időszakban 5,2 százalékos bérnövekedést tapasztalt, szemben az egy évvel korábbi, 4,5 százalékos emelkedéssel.

Ma már szinte minden hazai régióban ezer forint feletti átlagos órabérre számíthatnak a fizikai dolgozók. Ez alól kivételt a Dél-Dunántúli és az Észak-Alföldi Régió jelent, ahol a betanított munkát végzők körében az átlag a 900 és 1000 forint közötti sávban mozog. A szakmunkások azonban a Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon immár átlagosan 1250-1300 forint körüli átlagos órabérrel számolhatnak  - derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. 

A fizikai órabérek átlag feletti emelkedésében komoly szerepet játszik a minimálbér 8 százalékos emelkedése, illetve az a tény, hogy soha nem látott mértékű a betöltetlen álláshelyek száma, így tovább élesedett a vállalatoknak az elérhető munkaerőért folytatott versenye. 

Egyelőre nem látható komolyabb változás a trendekben, ami azt jelzi előre, hogy az év hátralévő részében is dinamikus bérnövekedésre számíthatunk

- mondta Hamrák Viktor, a a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetője. A BDO Magyarország eközben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2018 első negyedévéhez képest átlagosan 5,2 százalék volt.

Tavaly ilyenkor 4,5 százalékos bérnövekedést tapasztalhattunk ebben a körben, ami azt jelenti. hogy középvezetői szinten is felgyorsult a bérek emelkedése

- mutat rá Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere. Ellenben azt is elmondta, hogy ha a tavalyhoz képest gyorsuló inflációt is figyelembe vesszük, a reálbéremelkedés nem haladja meg a tavalyi 2 százalék körüli szintet. Nem véletlen, hogy ebben a körben továbbra is magas, 4 százalék körüli fluktuációt mértek: egy munkahelyváltáskor ugyanis ez a munkavállalói réteg a tapasztalatok szerint akár 20-30 százalékos béremelést is el tud érni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A felmérésből az is kiderült, hogy a munkaerő megtartása érdekében a munkáltatók a korábbinál nagyobb szerepet szántak a kiegészítő bérelemeknek (bónusz, jutalom, bérpótlékok, stb.), amelyeknek az alapbérhez viszonyított aránya a középvezetők javadalmazásában az egy évvel korábbi 16-ről 22 százalékra emelkedett. Mindez annak is köszönhető, hogy sok munkáltató a cafeteria-elemek adózásának jelentős idei szigorítása ellenére igyekezett fenntartani a cafeteria-juttatások korábbi mértékét.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.02 21:31
Voltál már úgy, hogy pontosan tudtad, mire vágysz, mégsem mertél lépni? Napokig, hetekig, esetleg hó...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 8. hétfő
Medárd
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?