A CashTag legújabb kísérletében arra vállalkoztunk, hogy egy hét alatt, klasszikus értelemben vett munka nélkül próbáljuk összeszedni a heti minimálbért.
Egyre több magyar cég teszi ki a kirakatba a béreket, hogy magukhoz csábítsák a munkavállalókat. Egy budai éteremben most például munkatársakat keresnek kifejezetten jó pénzért.
A tavalyi év a szálláshely-szolgáltatás, illetve a vendéglátás számára nem alakult a legfényesebben, már ami a toborzást illeti: átlagosan 2,5 százalékos volt 2018-ban a betöltetlen álláshelyek aránya: a szezon közepén ez a szám elérte a 2,8 százalékot is - derül ki a KSH adataiból. Ráadásul a szaktudással rendelkező képzett munkavállalókból szinte égető a hiány.
A trendekből jól látszik, hogy azok a hazai cégek, akik megtehetik, harcba szállnak a magyar munkavállalókért. Ahogy arról a Pénzcentrum is rendszeresen beszámol, a magyar éttermek, vendéglátóhelyek egyre gyakrabban kommunikálják nyíltan a náluk megkereshető összegeket.
Legutóbb egy budai étterem, a Spíler álláshirdetésére bukkantunk, amelyben munkatársat keresnek havi nettó 330 ezer forintért.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Emellé az összeg mellé jár még a személyzeti étkezés, biztost hátteret ígérnek, fejlődési lehetőséget és kedvezményes fitnesz- és kondibérlet. Cserébe nyomás alatt jól kell teljesíteni, és minimum fél éves konyhán szerzett tapasztalat is elvárt.








