Rájöttek a turpisságra a magyar boltok: így foglalkoztatják az eladókat

2019. február 4. 14:00 3 perc

Az arányokat nézve a boltos világban a diszkontok foglalkoztatják a legtöbb részmunkaidőst, arányuk náluk 40 százalék felett van. A részmunkaidős eladó is munkaerőforrás, ráadásul akkor van a boltban, amikor a legjobban kell. Persze, őt is meg kell fizetni. A boltosoknál egyébként kétszerese a részmunkaidősök súlya a nemzetgazdaság átlagának.

A nemzetgazdaságban a versenyszférát nézve 12 százalék körül mozog a fizikai dolgozók között a részmunkaidősök aránya. Nyilván nem lehet mindenütt nagyobb arányban részmunkaidős dolgozókat alkalmazni, mivel ez döntő részben függ a termelés, a szolgáltatás technológiájától. Ott célszerű leginkább a részmunkaidős foglalkoztatás, ahol akár napközben is erősebben hullámzik a teljesítmény. Ilyen területek például a különféle szolgáltatások is, a boltos kereskedelem mellett például a vendéglátás - írja a blokkk.com.

Nyomják is a boltosok a részmunkaidőt

Már aki teheti. A boltos világban a fizikai dolgozók körében a részmunkaidős foglalkoztatás súlya 25% körül mozgott az elmúlt években, de úgy, hogy öt esztendő alatt 28 százalékról 23-ra csúszott vissza. Pedig a dermesztő munkaerőhiány közepette nagyon is jól jönne több részmunkaidős dolgozó, de hát az alkalmazottak többet szeretnének keresni, ahhoz pedig jobb a teljes munkaidő. A vállalkozások pedig nem kockáztatnak, mivel folyamatosan jönnek-mennek, belépnek-kilépnek a dolgozók, így nehéz kicentizni a részmunkaidős foglalkoztatást. Ha valaki hirtelenjében veszi a kalapját, könnyebb pótolni a munkáját, ha van szabad munkáskéz.

Mindezzel együtt így is a nemzetgazdasági átlag kétszeresét hozzák a boltosok részmunkaidőben.

A kisebb boltos vállalkozások kevesebbet kockáztatnak a részmunkaidős foglalkoztatással, de még így is jelentősebb az arány náluk is a nemzetgazdaság átlagához képest. A nagyobb boltosok már valamivel tehetősebbek részmunkaidőben is.

A diszkontok részmunkaidőben lenyomják a hipereket, szupermarketeket

A különféle hatékonysági, versenyképességi mutatókban világszerte erősek a diszkontok. Magyarországon is például az egy alkalmazottra jutó árbevételben háttérbe szorítják a többieket. Ilyen a technológiai, működési rendjük, például szűkebb a választékuk, nincs eladót elnyelő csemege-, vagy hentespultjuk, ami gyorsabb kiszolgálást és kevesebb költséget jelent. Persze, aki a széles választékot, a hossza turkálást kedveli a polcokon, az nem hozzájuk megy vásárolni.

És végül tolják is a részmunkaidős foglalkoztatást a diszkontok, hiszen ebből is ki kell préselniük minden fillért a versenyképesség érdekében. A munkaügyi statisztikában azért a nagyobb láncok esetében behatárolható, hogy a kiskereskedelmi foglalkoztatásban melyik létszámkategória milyen vállalkozásokat takar. Megpróbáltuk és lehet ebből lehet számolgatni, hogyan is állnak a legnagyobb láncok a részmunkaidős foglalkoztatással. Van különbség.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem véletlen, hogy a diszkontoknál nyolc órára vetítve magasabbak a bérek, keresetek az átlagnál, több viszonylatban ők is adják a legtöbbet. De már nem mindenütt, van, amiben például a CBA ver diszkontot. És például van olyan boltos munkakör, ahol a részmunkaidős aldis dolgozó borítékja hó végén a benne lévő pénzt nézve vékonyabb, mint a teljes munkaidős lidles dolgozóé.

Sakkozhat mindenki, mi éri meg jobban, boltos is, eladó is. De az azért tényként kezelhető, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás jelenthet egy pótlólagos munkaerő forrást, például a nyugdíjasok, vagy diákok, vagy kismamák körében. Hiszen nézni kell a fizikai terhelhetőséget, tanulni is kell, vagy ott a család, ahol nem biztos, hogy a nyolc órás munka időben megengedhető egy kismama számára.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?