A döntés elsősorban a működési struktúra átalakításához, valamint az üzleti folyamatok racionalizálásához kapcsolódik.
A hazai vállalati szektorban a munkavállalók több, mint 42 százaléka minimálbért, vagy garantált bérminimumot (szakmunkás minimálbért) kap - írta a Portfolio a Pénzügyminisztérium adatai alapján. Van olyan megye, ahol a dolgozók csaknem kétharmada kapja a legkisebb törvényben meghatározott fizetést.
A vállalatok körében az alkalmazottak 42,4 százalékát érintette tavaly a minimálbér vagy a garantált bérminimum emelése, előbbi 443 ezer, utóbbi 436 ezer munkavállalót, összesen 879 ezer ember lapott béremelést.
Munkaerő-piaci szakértők szerint az állami szektorban további 230-250 ezer főt érinthet a legkisebb bérek emelése, erre azonban nem terjed ki a minisztérium által küldött dokumentum. Így becslés szerint a teljes nemzetgazdaságban 1,1 millióan kapják legkisebb bért. Emellett az adatok nem terjednek ki az önálló vállalkozókra - nekik nem bérjövedelmük van, de ez nem zárja ki, hogy ők is a minimálbér körül keressenenek -, illetve a közfoglalkoztatottakra, akiknek a minimálbérnél is alacsonyabb a jövedelmük.
Budapesten 32 százalék, Közép-Magyarországon 34,2 százalék, a közép-dunántúli és nyugat-dunántúli régiókban 40 százalék körüli a legalacsonyabb bérért dolgozók aránya, míg Békés megyében a melósok majdnem kétharmada, a dél-dunántúli, észak-magyarországi és alföldi területeken pedig a dolgozók fele minimálbért vagy garantált bérminimumot kap.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







