Az üzemi tanács tagjai személyesen kérdezhetik a vállalatvezetést a leépítési tervekről, ám ügyük jelen pillanatban nem áll jól.
Megjelent az a kormányhatározat, amelyben a közszolgálati leépítésről határoztak. A legtöbb dolgozót az Innovációs és Technológiai, és a Belügyminisztériumból küldik el.
Több mint 6800 fős leépítésről határozott a kományzat a közszférában. Az erről szóló határozatban az áll, hogy
Emellett a tárcák alá tartozó intézmányeknél 4210 fővel kevesebb ember dolgozhat január 1-től - mindkét számba beleértik az üres álláshelyek megszüntetését.
Az ITM-ből 517 főt, a BM-ből pedig 417 embert építenek le, míg a Miniszterelnöki Kabinetirodától tízet. Emellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Pénzügyminisztérium intézményeit éri a legnagyobb érvágás: 2250, illetve 954 kell kirúgni.
Ha valamelyik tárcának nincs elég pénze a leépítésekre, az külön kérhet erre keretet a Pénzügyminisztériumtól, ennek indokoltságát a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrizni fogja.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép: MTI







