A 41 éves klasszis kétéves, nyolcmillió dolláros szerződést írt alá, és karrierje során immár a negyedik klubjához igazol.
Rengeteg település küzd óvónőhiánnyal, vannak települések, ahol már plusz juttatásokkal próbálják csábítani az embereket. Sőt, több kistelepülés álláshirdetésében szerepel az, hogy akár nyelvvizsga nélküli pályakezdők jelentkezését is várják - vagyis olyan végzetteket is felvennének, akik a nyelvvizsga hiánya miatt még nem vehették át diplomájukat.
Több mint 760 óvónői álláshirdetést lehet találni a közszolgálati állásportálon, a Közigálláson, sok település egyszerre több óvónőt is alkalmazna azonnal - írja az Eduline.hu.
Nagyon komoly hiány van óvodapedagógusokból, ráadásul egyre jobban öregszik a szakma, 55 év körül lehet az óvodapedagógusok átlagéletkora - mondta az Eduline-nak Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezete óvodapedagógiai tagozatának elnöke, hozzátéve: míg néhány évvel ezelőtt főként a kistelepüléseken volt nagy a szakemberhiány, ma már a nagyobb városokban is egyre nehezebb betölteni az üres álláshelyeket.
Sok helyen plusz juttatásokkal próbálnak pedagógusokat csábítani a helyi intézményekbe: van, ahol lakhatási támogatást fizetnek, máshol szolgálati lakást kínálnak a jelentkezőknek. Hiába nagyon népszerű az óvodapedagógusképzés, a legtöbben a diploma megszerzése után külföldre mennek. Magyarországon ugyanis a pályakezdő óvodapedagógusok három évig nem léphetnek tovább a "gyakornok" kategóriából, ez pedig azt jelenti, hogy csak az illetményalapot, egészen pontosan bruttó 182 700 forintos fizetést kapnak. Több kistelepülés már úgyis alkalmazna valakit, ha a nyelvvizsga hiánya miatt még nem kapta meg a diplomáját.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)







