Hullámvasúton a magyar boltok: a sorban állás marad

2018. május 27. 11:30

Hullámvasúton a boltokban foglalkoztatottak létszáma. A boltos létszám 2018 elején alig mozdult a korábbi évekhez képest. Úgy tűnik, masszív alapokon nyugszik a létszámhiány, mivel nagyobb béremelésekre már nem futja a boltos világnak.

A boltos kiskereskedelemben 2018 első negyedévében 13 százalékkal nőtt a havi bruttó átlagkereset, ezen belül a fizikai dolgozóké 16 százalékkal. Így a  bérszámfejtés  2018 első három hónapjának átlagát nézve 252 ezer forint havi bruttó átlagkeresetet számolhatott, a fizikai dolgozóknál (eladók, pénztárosok, árufeltöltők, raktárosok esetében) pedig  215 ezer forintot. De hát ez a nemzetgazdasági átlagnál jócskán kevesebb, hiszen az 316 ezer forint, a fizikai dolgozóké pedig 225 ezer forint volt 2018 első negyedévében. Ez rögvest megadja az egyik magyarázatot arra, miért nem tudják jobban emelni a boltokban a létszámot a kereskedők, hiszen a szemfülesebb munkavállaló máshol nagyobb fizetést kap - írja közleményében a Blokkk.com

Elindult a boltos létszámhullámzás

Természetesen a boltok között is jelentősek a bérkülönbségek, a nagyobbak vaskosabb hó végi borítékot tudnak a dolgozóik markába nyomni, összességében azonban maradt a munkaerő hiánya 2018 első negyedévében is.

A legfrissebb adatok szerint a boltokban a foglalkoztatottak száma, amiben mindenki benne van, aki bármit is ügyködik a boltban, 2018 első negyedévében alig mozdult a korábbi évek azonos időszakához képest, az 1-2 százalékos változás érdemi növekedést még nem jelent. Természetes ugyanakkor, hogy az év végi roham után a következő év elején csökken a létszám, hiszen a forgalom is visszaesik januárban a megelőző decemberihez képest.

A létszám bizonytalanság megmaradt, hiszen a boltosok körében a foglalkoztatottak száma kisebb lett 2018 elején az előző év végéhez képest, nem tartották meg az embereket, hiszen a kisebb forgalom a nagyobb létszámot már nem bírta volna el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az alkalmazottak száma ugyan már érzékelhetőbb arányban nőtt a foglalkoztatottak számán belül, ami azért részben visszavezethető a nagyobb bérekre is, de az egyéni vállalkozók száma például, akik a legkisebb boltokat viszik, már csökkent. Az elmúlt években is egyébként erős hullámzás jellemezte év közben a létszámot, valószínűleg hasonló irányzat várható 2018-ban is.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19