-3 °C Budapest

Elhúztak a nagy áruházláncok: egyre jobban lemaradnak a kisboltosok bérei

2018. május 18. 12:00

A statisztika névre pontosan mutatja a legnagyobb boltos láncok béradatait. És a nagy bérháború eredményeit is, a legkisebbekkel szemben. A kicsik és a nagyok közötti bérolló nyílt az elmúlt időszakban.

A nagy bérháború 2016-ban indult, amikorra szinte már elviselhetetlen szintre erősödött a munkaerőhiány - írja közleményében a blokkk.com. A boltos cégeknek is jókora béremeléseket kellett adniuk a dolgozóiknak. 2017-ben tovább nőtt a munkaerőhiány, ugyanakkor belépett a minimálbér emelésének első üteme. Előbbi a nagyáruházakat, utóbbi a kisboltokat tolta előre a béremelésekben. A legnagyobb boltos láncok 2017-ben kényszerültek a legnagyobb mértékű béremelésre, nagyobb részt a munkaerő hiánya miatt.

A létszámkategóriák alapján összesített friss statisztikai adatok megerősítik azt, ami a céges információkból kiolvasható. A boltos világban a diszkontok adják a legtöbb bért a fizikai dolgozóknak, az Aldi, a Lidl és a Penny. A három cégnél a fizikai dolgozók havi bruttó átlagkeresetének átlaga 257 ezer forint volt 2018 februárjában. Őket az Auchan, Spar, Tesco csoport követi, a 2018-as adatok szerint átlag 20 ezer forint elmaradással.

Utóbbi boltcsoportnak egyébként nagyobbat kellett a béremelésben lépnie, mivel több volt az elmaradása a boltos bértophoz képest. A legkisebbek, a 10 főnél kisebb boltokban nagy a lemaradás, hiszen ott csak 178 ezer forint volt a legutóbbi adatok szerint a havi bruttó átlagkereset. Ez 79 ezer forinttal kevesebb a legjobban fizető diszkontokénál. Ez az olló egyébként 2017-ben 85 ezer forint volt, 2016-ban pedig 71 ezer forint, ami azt jelenti, hogy az elmúlt három esztendőben nőtt a kisboltok és a legjobban fizetők között a bérkülönbség a fizikai dolgozók körében (eladók, pénztárosok, árufeltöltők, raktárosok).

Egyébként a három legnagyobb boltos foglalkoztatónál, az Auchannál, a Sparnál és a Tescónál annyian dolgoznak, mint az 5-9 fős boltokban, mintegy 26-28 ezer dolgozó. A kisboltosok alkalmazottainak összlétszáma ugyan nem változott, de azért belső mozgások itt is vannak, hiszen aki leépít, az könnyen egy kisebb alkalmazotti létszámkategóriába csúszhat.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.02 10:23
Mondjuk ki. Ma nem trendi trénernek lenni. Volt idő, amikor ez a szakma magas presztízsű volt. Szel...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29