A szakember kiemelte, hogy a mai nyelvtanulók komolyabban veszik a tanulást, mint a korábbi generációk.
A legtöbben szakmai előmenetel, új munkahely megszerzése vagy magasabb jövedelem reményében vágnak bele OKJ-s képzésbe - derül ki egy friss felméréséből. Az eredmények alapján a tanulásba fektetett munka kevesebb mint egy év alatt meghozza az eredményét.
A legtöbben szakmai előmenetel, új munkahely megszerzése vagy magasabb jövedelem reményében vágnak bele OKJ-s képzésbe - derül ki a Perfekt Zrt. hallgatói körében készített felméréséből. Az eredmények alapján a tanulásba fektetett munka kevesebb mint egy év alatt meghozza az eredményét.
Sok dolog miatt dönthetünk úgy, hogy visszaülünk az iskolapadba. A jobb kereseti lehetőségek, a szakmai előmenetel, a pályamódosítás vagy általában a tudásszomj is nyomós érv lehet a tanulás mellett. A Perfekt hallgatói körében végzett felméréséből kiderül, hogy a többség konkrét céllal keresi fel a képzőhelyeket, és sokan vannak azok is, akik több célt is megfogalmaztak a tanulással kapcsolatban. A legtöbben (67%) a szakmai előmenetel miatt, a jelentkezők több mint egyharmada (32%) pedig munkahelyváltás céljából képzi magát tovább. 23 százalék magasabb jövedelmet remél, 13 százalék pedig jelenlegi pozícióját, munkakörét szeretné bebiztosítani az új tudás birtokában.
Az OKJ-s képzési forma nagy népszerűségnek örvend, hiszen rövid képzési idő alatt és rugalmas időbeosztásban szerezhetünk új szakképesítést. A tanulást fontolgatók számára azonban az egyik legnagyobb kérdés a jelentkezéskor, hogy megtérül-e a befektetés, illetve mennyi idő alatt valósíthatók meg a kitűzött célok az OKJ elvégzése után. Tóth Réka, a Perfekt Zrt. oktatási szakértője elmondta, hogy felmérésük alapján a jelentkezők 70 százaléka kevesebb mint egy év alatt elérte célját a képzéssel. A megkérdezettek közel felének hat hónap sem kellett mindehhez: 14 százaléknak a képzés elvégzése után azonnal, szintén 14 százaléknak 1-3 hónap alatt, 15 százaléknak pedig 4-6 hónap alatt térült meg a tanulásba fektetett idő és energia.
A szakértő szerint a gyors megtérülési idő elsősorban annak köszönhető, hogy az OKJ-s képzések gyakorlati és piacképes tudást adnak olyan területeken, amelyeken rövid idő alatt lehet jól fizető állásokat szerezni. Kifejezetten nagy az érdeklődés a pénzügyi-gazdasági OKJ-s képzések iránt, amelyeket akár kombinálhatnak is a jelentkezők, így egymást kiegészítő tudást szerezhetnek, amely jól értékesíthető a munkaerőpiacon.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







