Az Európai Unióban 2024-ben 3 367 ember nem tért haza élve a munkahelyéről, az Eurostat friss adatai szerint pedig közel negyedük ugyanabban a szakmában dolgozott.
A tavalyi évben dinamikusan nőtt Pécs egyik iparvállalata. A cégnél a foglalkoztatottak száma 2017-ben több mint 20 százalékkal emelkedett, míg a munkatársak bére átlagosan a tavalyi 10 százalékos emelés után idén újabb 11 százalékkal nő. A német tulajdonú pécsi vállalat ezen felül az idei évben tovább fog bővülni.
A Hauni Hungaria Baranya megye 3. legnagyobb árbevétellel rendelkező cége, jelenleg több mint 1250 főt foglalkoztat, a tavalyi létszámnövekedés pedig meghaladta a 20 százalékot. A helyi gazdaságban évek óta stabil szerepet betöltő vállalat évek óta Pécs legnagyobb adófizetője. Az idei évre további bővülést tervez a cégvezetés: legalább száz új kolléga, elsősorban fémipari és villamosipari tapasztalatokkal rendelkező szakember felvételével számolnak - írják közleményükben.
A céfgél törzsgárda program is működik a hosszú ideje ott dolgozók extra jutalmazására. Mindemellett lehetőség van szakmai és nyelvi továbbképzéseken részt venni, de munkakörtől függően részmunkaidő vagy az otthoni munkavégzés is elérhető a haunis munkavállalók számára. Az új munkavállalók beilleszkedését a Pártfogó Program is megkönnyíti, amelynek keretein belül minden új kollégát 90 napon keresztül egy pártfogó segít eligazodni az új munkakörnyezetében.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






