Közel harmincan veszítették el állásukat a jogi diploma hiánya miatt

MTI
2018. február 6. 10:02

Az elmúlt hetekben 29 végrehajtónak szűnt meg a megbízatása, ők azért vesztették el az állásukat, mert nincs jogi diplomájuk, és az egyetemre sem iratkoztak be, a távozókat új, jogvégzett szakemberekkel pótolják, az utóbbi időszak pályázatain például bírák, követeléskezelők és ügyvédek nyertek el végrehajtói posztot - írta Magyar Idők.

A lap keddi száma szerint a napokban új pályázatot hirdetnek. Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke a lapnak elmondta, most mintegy 190 szakember végzi el a szükséges feladatokat. Emlékeztetett, a jogszabály úgy rendelkezik, hogy 2017. december 31-én minden végrehajtónak rendelkeznie kellett jogi diplomával, ennek hiányában igazolnia kellett, hogy megkezdte egyetemi tanulmányait. Annak a végrehajtónak, aki nem tud iratot felmutatni arról, hogy felvették és be is iratkozott, megszűnik a megbízatása - mondta.

Hozzátette, a szakmai közösség létszáma idővel eléri majd a 230-at. A pályázatokon erős túljelentkezés tapasztalható, aminek az lehet az egyik oka, hogy az utóbbi évek szabálymódosításai nyomán mára jórészt megszűntek a vadnyugati viszonyok a végrehajtásban - fogalmazott Schadl György, aki úgy vélekedett: az új jogász szakemberekkel a végrehajtás színvonalának emelkedése várható, gyorsabban pont kerülhet egy-egy eljárás végére, az ügyek szereplői egyszerűbben kapcsolatba léphetnek a végrehajtókkal, és könnyebben érvényt szerezhetnek jogos igényüknek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 23. 21:00
Agrárszektor  |  2026. július 23. 20:28