Totális csőd lehet a válásból: erről jobb, ha megegyeztek

2017. augusztus 8. 05:43

Évente több ezer gyermektartási pert indítanak hazánkban, pedig a közös megegyezés fontosabb lenne, mint gondolnánk. A perköltség kifizetése mellett akár a fizetésünk felétől is elbúcsúzhatunk, ha nem sikerül megegyezni volt párunkkal.


A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2015-ben közel 46 ezren házasodtak össze, a válások száma pedig 20 ezer körülire tehető. De korábbi évek adatai is azt mutatják, hogy hazánkban a házasságoknak csaknem a fele válással végződik.


A válás elve nem egy egyszerű élethelyzet, de még jobban megbonyolíthatja a dolgokat, ha nem sikerül megegyezni a gyermekek tartásdíjának összegéről. Ez alkalommal a Pénzcentrum annak járt utána, mekkora tartásdíjat fizethet egy elvált szülő.

Mitől függ a tartásdíj összege?

Mindenekelőtt fontos szem előtt tartanunk, hogy minden gyermektartási per más és más, a bíróknak pedig mindig több szempontot kell figyelembe venniük, amikor döntést hoznak. Ide tarozik többek között:

  • a gyermek indokolt szükségletei,
  • mindkét szülő jövedelmi viszonya és vagyoni helyzete,
  • a szülők háztartásában élő más eltartott személyek,
  • a gyermekek saját jövedelme,
  • és a szülőnek jutatott gyermekvédelmi, családtámogatási, társadalombiztosítási és szociális ellátások.

A gyermekek indokolt szükségletei közé tartozik: a megélhetéshez, az egészségügyi ellátáshoz, a neveléshez és a taníttatáshoz szükséges rendszeres kiadások. Az ezekkel kapcsolatos rendkívüli kiadások arányos részét pedig akkor is ki kell fizetni, ha azt nem fedezi a havi tartásdíj összege.

Mennyi az annyi?

A tartásdíj összegét gyermekenként általában a kötelezett fél átlagos jövedelmének 15-25 százalékában határozzák meg. Tehát egy nettó 192 100 forintos átlagkeresettel számolva ez havi szinten 28 815 - 48 025 forint közötti összeget jelent. Viszont ez az összeg sokkal magasabbra is rúghat, ha akár több gyermek után kell tartásdíjat fizetnünk.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kötelezettel szemben érvényesíthető összes tartási igény a jövedelme felét nem haladhatja meg

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére a Budapest Környéki Törvényszék sajtóosztálya.

Bár a tartásdíj összegének kiszabásakor figyelembe veszik a jövedelmi helyzetünket és persze azt is, ha éppen egy lakáshitelt fizetünk, de a törvény szerint a kiskorú gyermekünk tartásdíját akkor is fizetnünk kell, ha az saját szükségleteink korlátozásával jár. Bár ezt a rendelkezést nem kell alkalmazni, ha a gyermek indokolt szükségleteit munkával szerzett keresményünk vagy vagyonunk jövedelme fedezi, vagy a gyermeknek tartásra kötelezhető más egyenesági rokona van - tette hozzá Budapest Környéki Törvényszék.

Egyre kevesebben pereskednek

A felek általában akkor szoktak pereskedni, ha a külön élő szülő nem fizet tartásdíjat, vagy a fizetett összeget esetleg kevésnek tartja a tartásdíjra jogosult szülő. Az, hogy meddig tart egy ilyen gyermektartási per, nagyon változó. A per hosszát ugyanis az adott bíróság leterheltsége, a résztvevő felek együttműködése, vagy éppen a bizonyítás gördülékenysége is befolyásolhatja.

Az elsőfokú gyerektartási perek száma egyébként az elmúlt években folyamatosan csökkent. Az Országos Bírósági Hivatal adatai szerint 2013-ban összesen 13 157 ilyen pert tartottak számon, még a tavalyi évben már csupán 9 750-et. Aki azonban pereskedésre adja a fejét, annak nem szabad elfelejtenie, hogy a jogvita elvesztése esetén a perköltségeit is neki kell fizetnie.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem