Jól lehet keresni szobafestőként, a szakma gyorsan elsajátítható, ráadásul az AI sem fenyegeti egyelőre.
Július 1-jétól 30 ezer forintos havi béremelésre van szükség a Tescónál, hogy ne omoljon össze a bértábla. Ez a jobban kereső ötezer embert érinti, és 1,8 milliárd forint pluszkiadást jelentene a cégnek évente - mondta a hrportal.hu-nak Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.
- mondta Sáling József.
A cégnél jelenleg 16 500 aktív dolgozó van, nekik egyharmaduk kér ekkora fizetésemelést. Azért beszél 5 ezer főről a szakszervezet elnöke, mert ennyien kerestek 161 ezer forintnál többet a garantált bérminimum emelése előtt, 2017. január 1-jével pedig felzárkózott hozzájuk az alacsonyabb fizetésű többség, különböző mértékben persze. A bértábla összecsúszása, végletes esetben összeomlása pedig csak úgy kerülhető el a szakszervezet szerint, ha a magasabb fizetésűek is béremelésben részesülnek.
- mondta Sáling József.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







