25 °C Budapest

Sztrájkolhatnak a Tesco dolgozói: nagyobb béremelést ígértek nekik

Pénzcentrum
2017. június 9. 08:32

A béremelés tényével egyetértenek, a mértékét azonban nem tudják elfogadni, ezért folytatódik az országos elégedetlenségi megmozdulás szervezése a Tesco munkavállalói között - mondta a Magyar Időknek a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke.

Bubenkó Csaba ezt arra reagálva közölte, hogy a Tesco-Global Áruházak Zrt. csütörtökön bejelentette: a társaság minden magyarországi áruházában és raktárában dolgozó fizikai munkavállaló nagy részének, az aktív alkalmazottak 70 százalékának emelik a fizetését júliustól, összesen egymilliárd forint értékben. Pártos Zsoltot, a Tesco-Global Áruházak Zrt. működési ügyvezető igazgatóját is, aki úgy fogalmazott, "mostantól" minden, a cégnél legalább hat hónapja dolgozó ember legkevesebb bruttó 165 ezer forintot fog keresni, és jövő januárban ezt tovább emelik. Hozzátette, ezzel együtt az áruház- és boltvezetők, az üzletekben dolgozó vezetők, valamint a logisztikai központok munkatársainak fizetése is nő.

Bubenkó hangsúlyozta, mintegy 7200 érintett dolgozónak csupán bruttó négyezer forint fizetésemelést jelent a döntés, ami "nevetséges összeg".

Azt mondta, az érintettek több áruházból kérték az érdekképviselőktől, hogy erősítsék meg a nemrégiben meghirdetett összefogást és akár sztrájkkal hívják fel a figyelmet a helyzetükre.

A szakszervezeti vezető úgy fogalmazott: "kizsákmányoltak, fáradtak az alkalmazottak, ami az évek alatt elhibázott bérpolitika következménye, most azonban nagyon elszántak is". Közölte: azt kérik, hogy ne engedjenek az elvárásokból, ugyanis a jelenlegi szakmunkás-bérminimum, vagyis 161 ezer, illetve a júliustól tervezett 165 ezer forint bruttó bér helyett legalább 200 ezer forint fizetés járna a fizikai alkalmazottaknak a korábbi tervek alapján. Vagyis nem négyezerrel, hanem negyvenezerrel kellene emelni az árufeltöltők, a pénztárosok, a pultosok, a bolti alkalmazottak jövedelmét ahhoz, hogy stabilizálódjon a kritikus foglalkoztatási helyzet az áruházakban - emelte ki.

Bubenkó jelezte, ha nem sikerül júliusig megállapodniuk a Tescóval, ősz elején "sor kerülhet a forgalmasabb egységeket érintő különféle demonstrációs lépésekre"; ezek részleteit egyelőre nem hozzák nyilvánosságra.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?