26 °C Budapest

Sokan hiába várják a béremelést: több állami intézmény is benyeli

2017. február 2. 15:00

A közférában sokan semmit sem fognak érezni a garantált bérminimum emelkedéséből - írja az Index.

A szociális ágazati dolgozókat tömörítő Facebook-csoportban a lap kiszúrt egy levelet, amelyben egy intézmény arról tájékoztatja minden alkalmazottját:

2017-től a bérüknek azt a részét, amiről a munkáltató dönt, pontosan annyival csökkentik, amennyivel a garantált bérminimum emelkedik.

A visszajelzések alapján a gyakorlat az ágazatban általánosan jellemző lehet, és nincs kizárva, hogy a közszféra valamennyi részét érinti. Január végén a Komárom Esztergom Megyei Integrált Szociális Intézmény (KEM ISZI) levelet küldött szét az alkalmazottai között, amelyben az állt: a fenntartásában álló összes intézményben "a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész összegét csökkenteni szükséges az alapbér növekedésének összegével. Így a járandóság összege változatlan marad." Több minisztériumi háttérintézményben és cégben is hasonlóról panaszkodnak.

A Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezetének (SzMDSz) blogja tavaly év végén közölt egy számítást a 2017-re és 2018-ra vonatkozó bérnövekedésről, amelyben a külön a szakmának juttatott 7,5 milliárd forintos keret felhasználásán felül a bérminimum növeléséből származó pluszt is bekalkulálták. Épp ezért a szakszervezet álláspontja kifejezetten az volt, hogy a 7,5 milliárdot azoknak a bérkorrekciójára kellene használni, akik részben vagy egészben kimaradnak a bérminimum-rendelet által érintettek köréből, és az EMMI is nagyjából ennek megfelelően osztotta el végül az összeget.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?