-2 °C Budapest

200 ezres fizetés: sok magyarnak ez csak álom

2017. február 1. 15:33

A magyarok többsége szerint 200 és 350 ezer forint közötti fizetés kellene ahhoz, hogy kényelmesen megéljenek. Persze a felsőfokú végzettségűek jellemzően többre vágynak, azonban nem is az ő körükből kerülnek ki a nélkülözők.

Februárban már az emelt munkabért kapják a minimálbéres munkavállalók, ugyanakkor a szavazo.hu portál a témában futó felmérése azt mutatja, hogy az emberek ma legalább nettó 200 és 350 ezer forint közötti munkabért tartanak elfogadhatónak ahhoz, hogy kényelmesen tudjanak élni. A 2017-ben életbe lépett jogszabályváltozások értelmében a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóknál az alapbér kötelező legkisebb összege havibér esetén bruttó 127,5 ezer forint. Ez kedvezmények nélkül nettó 84 ezer 788 forint jövedelmet jelent.

A legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma havi bruttó 161 ezer forint. Ez kedvezmények nélkül nettó 107 ezer forint jövedelem.

De hányan nélkülöznek Magyarországon?

Az Európai Unió egységes szegénységi és társadalmi kirekesztési felmérése szerint tízből ketten súlyos anyagi nélkülözésben, az emberek 35 százaléka nélkülözésben él. A Policy Agenda elemzőintézet kutatása szerint 2015-ben tízből négy magyar a létminimum alatt élt, egy egyedül élő felnőttnek 88 ezer, egy két felnőttből és két gyermekből álló családnak 255 ezer forint kellett ahhoz, hogy ne nélkülözzön.

Az intézet úgy véli, 2015-ben az egyedül élő felnőttek, valamint a két felnőttből és két gyerekből álló családok több, mint negyven százaléka élt a fentieknél alacsonyabb összegből. ellentétes folyamatokat láthattunk a magyarországi szegénységben 2016-ban: miközben a dolgozói szegénység újabb csúcsra ért (ma már csaknem minden tizedik dolgozó szegénynek számít Magyarországon), addig a mély-szegénység csökkent.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?