Ez az elhízásjárvány fő oka: meg kell állítani a munkahelyi sütimaffiát

MTI
2017. január 3. 18:06

Brit fogorvosok a munkahelyi sütizés egészségügyi kockázataira hívták fel a figyelmet és a rossz szokás megváltoztatását sürgették.

A brit Szájsebészeti Kar által megfogalmazott ajánlás szerint a munkahelyeken minimálisra kellene csökkenteni a sütemény- és kekszfogyasztást, mivel az elhízáshoz vezet és a fogakat is rongálja - tudósított a BBC hírportálja. Nigel Hunt professzor hangsúlyozta, hogy a brit munkahelyeken szükség lenne a sütikultúrának a megváltoztatására. A professzor szerint az édességek fogyasztását azzal lehetne csökkenteni, ha például ebédidőre időzítenék a közös sütizést vagy a nassolni valókat eltennék szem elől.

Hunt professzor, a Királyi Sebészeti Kollégium Szájsebészeti Karának dékánja azt javasolta, hogy 2017 "a sütikultúra elleni küzdelem" éve lehetne, mivel széles körben elterjedt, hogy a vezetők süteménnyel jutalmazzák a dolgozóikat, a dolgozók süteménnyel ünneplik egymást és a szabadságról visszatérők édes nassolni valókkal lepik meg kollégáikat. Noha ezek a kis ajándékokat jó szándékkal adják, mégis részük lehet az "elhízásjárvány" terjedésében és a fogak romlásában.

A kar ajánlása szerint a munkahelyeken sütemények helyett inkább alacsony cukortartalmú alternatív rágcsálnivalókat fogyasszanak, segíthet a sütiporciók csökkentése is, kerüljék a nassolást és az édességeket inkább tegyék el ebédre, ügyeljenek a cukorbevitel mennyiségére és ne hagyják szem előtt az édességeket, mert akkor óhatatlanul többet esznek belőlük.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19