Iránykereséssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Nem szeretne többé celebeskedni, mert már elég pénzt összegyűjtött ahhoz, hogy már ne legyen szüksége a bohóckodásra. Saját lakásra gyűjtött Varga Viktor, most viszont mégse erre fordítja majd 9 milliós tartalékát, hanem a karrierjébe fektet, és reméli, hogy majd megtérül.
"Nyolc éve nem készült lemezem. Ez most egy nagy összefoglalása annak a pár évnek, amelyen átmentem az elmúlt időszakban, főleg az az öt esztendő, amit Cinthyával együtt, vagy külön töltöttünk. Én most mindent erre tettem fel.
- mondta a Blikknek a Csillag születik egykori versenyzője, aki már fel is énekelte új dalait.
Tehát az évek alatt gyűjtögetett vagyonát most egy lapra teszi fel az énekes. Természetesen nem lehet megjósolni, hogy ennek a merész kockázatvállalásnak mi lesz a végkimenetele, az viszont bizonyított, hogy az igazán gazdag emberek mernek nagyot kockáztatni, és ennek a tulajdonságuknak köszönhetik vagyonuk jelentős részét is.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
John Rampton milliomos amerikai vállalkozó szerint a gazdagok mindig keresik és tervezik a jövőt. Tudják, hogy sokat kell dolgozni a sikerért, de azt is tudják, hogy merre akarnak haladni, hova akarnak eljutni, és mit kell tenni a siker érdekében. Véleménye szerint a legnagyobb dolog, ami visszatartja az embert a sikertől az, hogy nem hisz magában. Azt tanácsolja, hogy mindenki bízzon az ösztöneibe, kövesse az intuícióit.
Nem riták pedig nagy kockázatot vállaltak azért, hogy valóra váltsák az elképzeléseiket. Szóval, ha hihetünk Rampton tapasztalatainkat, akkor Varga Viktornak minden esélye megvan arra, hogy most valami igazán nagyot alkosson, és megtérüljenek a befektetései. A siker viszont sosem garantált.
![Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/02/1707925895-qZK29Xw6O_sm.jpg)
Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást
A 2024. április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy...
![Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/01/1704811078-0qWyc4EVn_sm.jpg)
Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú távon is biztosított legyen.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)