10 tipp, hogy minden napod tökéletesen induljon

2016. október 8. 13:04

Azokat a munkavállalókat kedvezőbben ítélik meg a főnökeik, akik korábban érkeznek a munkahelyre, még akkor is, ha korábban is indulnak haza - ezt már több tanulmány is bizonyította. Sokan viszont sajnos nem a koránkelés mesterei, de ez nem azt jelenti, hogy ezen nem is lehet változtatni. Mutatjuk, hogyan válhatsz koránkelő emberré.

Az embereknek több mint fele inkább bagoly típusú embernek tartja magát, tehát kevébé megterhető számára, ha éjszaka sokáig kell ébren lennie, mint ha reggel korán kell felkelnie. Ha te is ebbe a csoportba tartozol, de szeretnél rajta változtatni, próbáld ki az alábbi 10 trükköt.

1. Felejtsd el a szundit!

Ha többször is lenyomod a szundit az ébresztődön, akkor érezheted úgy, hogy többet pihensz, de valójában nem. Amikor lopsz még néhány percet, valójában egy másik alvásciklusba lépsz, és nem fogod tudni normálisan befejezni, mert egy idő után tényleg fel kell kelned. Ennek az is lehet az eredménye, hogy egész nap tart a "kómás" állapot.

2. Gondolj arra, amiért hálás vagy

Ha pozitív gondolattal kezded a reggelt, az átformálhatja az egész napodat. Közvetlen összefüggés van a hála és a boldogság között. A pozitív pszichológusok azt tanácsolják, hogy minden este szakítsunk időt arra, hogy leírunk 3 jó dolgot, ami azon a napon történt. Ez segít a pozitív hozzáállás kialakításában, és ha reggel még nem tudsz igazán gondolkodni, ebből a háromból is választhatsz valamit, amiért hálás lehetsz.

3. Alvás előtt fél óra sötét

Lefekvés előtt 10-30 percig legyél sötétben. Ez persze nem azt jelenti, hogy ülj a sötét szobában, és közben nyomkodd a telefonodat. Kutatások szerint a digitális technika megnehezíti, hogy lefekvés előtt elálmosodj. Ennek oka, hogy a kék fény, amit a képernyő bocsát ki, zavarja az alvási hormonnak, a melatoninnak a termelését.

4. Kelj fel és mozogj

A napi testedzést a legjobb, ha reggel végzi az ember, de egy egyszerű nyújtás is sokat segíthet. Az tény, hogy ehhez a ponthoz szükség van az akaraterőre. Azok számára viszont kimondottan ajánlott, akiknek nehezen indul be reggel az agyuk. A mozgással élénkül a vérkeringés, ezáltal több vér jut az agyadba, és egyszerűbben lendülsz át a reggeli álmosságon. Emellett segít a fogyást, és akkor energialöketet ad, hogy munkaidő végéig is kitarthat. 

5. Igyál vizet

Hosszú órák telnek el úgy alvás közben, hogy nem iszol, ezért reggelre kissé kiszárad az ember szervezete. Ha ébredés után sem iszol hosszú ideig, akkor motiválatlan, kedvetlen és lassú leszel. Reggel legyen az első dolgod az, hogy iszol egy pohár vizet.

6. Írj valamit

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az írás gondolkodást igényel. Ezért ha reggel egy kis időt írással töltesz, gyorsabban elindul az agyad, aminek köszönhetően kevésbé érzed majd magad fáradtnak.

7. Lépj ki az ajtón

Ha 5-10 percet a szabadban töltesz reggel, az segít abban, hogy hamarabb felébredj. De bármit is teszel, a legfontosabb, hogy ne sötét szobában készülődj, mert az azt jelzi az agyadnak, hogy még éjszaka van.

8. Meditáció

Az elején még kicsit küzdelmes lehet reggel meditálni, de ahogy egyre jobban belejössz, sokkal összeszedettebb leszel napközben. Ha nem tudtál eleget aludni éjszaka, a meditáció segít leküzdeni a fáradtságot. 

9. Dolgozz ki egy rutint

Sokkal könnyebb gördülékenyen lezavarni a reggeleket, ha van egy kialakított rutinod. Reggel lassabban és nehezebben megy a gondolkodást, így időt és energiát takarítasz meg, ha rutinból végzed a teendőket.

10. Hétvégén is következetesen

Az alvásszakértők szerint hétvégén sem érdemes sokáig ágyban maradni, mert az felborítja a szervezetünk belső óráját. Emellett pedig sokkal hasznosabban is tudod tölteni a hétvégédet, mint a lustálkodás, és ha hamarabb felkelsz, több időd marad az aktív hétvégére.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem