18 °C Budapest

Mit szólnál hozzá, ha alanyi jogon járna fizetés?

2016. május 27. 05:46

Egyre komolyabban foglalkoztatja a világot, és Magyarországot is az alanyi jogon járó alapjövedelem bevezetése. Nem utópisztikus álmodozók, hanem komoly közgazdászok között is már évek óta vitatéma, hogyan lehetne az alapjövedelem bevezetésével megoldani a társadalmak gazdasági nehézségeit. Valós megoldás, vagy teljes őrület? Nézzük meg, pontosan mi is a vita tárgya.


Az alapjövedelem minden huzamos ideig az országban tartózkodó embernek járna alanyi jogon, mindenféle feltétel nélkül. Ez az ötlet néhány éve még sokakat megmosolyogtató szélső baloldali elképzelésnek tűnt, ám valójában liberalista eszméken nyugszik, és a nyugati országok gondolkodói és vezetői egyre mélyebbre ásnak a témában, hogyan is lehetne működőképesen kivitelezni. Több holland településen kísérleti jelleggel bevezetnék az alapjövedelmet, a németek is erősen gondolkodnak, Kanada és Anglia is számolgat, a finnek novemberre elkészítik a 800 eurós alapjövedelem javaslatát, Svájcban pedig a következő hónapban népszavazást is kezdeményeznek a témáról.

Magyarországon két éve egy tanulmányt mutattak be a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetéséről, Bánfalvi István szociálpolitikus érvelt az elképzelés mellett. Az elmúlt néhány hónapban pedig a külföldi mozgolódásra reagálva itthon is újra közbeszéd tárgya lett.

A PM szerint az alapjövedelem előrelépést jelentene a lakosság 90 százalékának, a Fidesz viszont úgy látja, hogy "a felelőtlenség és a demagógia iskolapéldája" lenne. 

Egyik reggel Kósa Lajos frakcióvezető a TV2 Mokka című műsorában az mondta a PM felvetésére reagálva, hogy az ötlet az alap emberi természettel ellentétes, hogy semmilyen teljesítmény nem szükséges ahhoz, hogy az ember kapjon valamit.

A két éve bemutatott elképzelések szerint, ha minden felnőtt 50, és minden gyermek 25 ezer forintot kapna, akkor ez összesen évente 5100 milliárd forint kifizetést jelentene. Azt viszont ne felejtsük ki, hogy az alapjövedelem bevezetése egyúttal megszüntetné a segélyeket, és egyéb szociális juttatások jelentős hányadát. A 2014-es terven kívül konkrét, számításokkal alátámasztott adatok nem kerültek napvilágra, így feltételes számolgatások helyett nézzük meg a társadalomra gyakorolt lehetséges hatásokat.

Az alapjövedelem bevezetése alapjaiban változtatná meg a munkaalapú társadalmi berendezkedésünket.

Az öreg magyar közmondásból belénk ívódott, hogy "aki nem dolgozik, ne is egyék". A kezdeményezést ellenzők is mind azzal érvelnek, hogy valóságos társadalmi katasztrófát okozna az, ha az állampolgárok feltételek és munka nélkül kapnának jövedelmet, hiszen akkor senki se dolgozna. Minek dolgozna, ha munka nélkül is lenne pénze? Az ellenzők a kommunizmus ideológiájára és annak történelmi következményére is utaltak érveikkel.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Akik pártolják az alapjövedelem bevezetését, azok azzal érvelnek, hogy megoldaná a mélyszegénység és a tartós munkanélküliség problémáját, azok számára is emberi létet biztosítana, akik nem tudnak dolgozni, vagy nem tartanak igényt a munkájukra. A mélyszegénységben élők bűnözése is megszűnne, de nem venné el az emberek kedvét a munkától, hiszen az alapjövedelem nem akkora összeg lenne, ami jólétet, csak emberhez méltó megélhetést biztosítana.

Semmilyen kézzel fogható, számokkal is alátámasztott megvalósítási tervezet nem látott még napvilágot, magán a feltétel nélküli alapjövedelem intézményén viszont érdemes elgondolkodni. Felvetődhet a kérdés: vajon elég fejlett társadalommal rendelkezünk egy ilyen intézkedéshez? A hazai gazdaság helyzete mellett kivitelezhető lenne? A jóléti társadalmak számoltak azzal, hogy a biztos megélhetés reményében globális migráció indulhat?

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem