15 °C Budapest
Ennyit keresnek a magyar kőművesek Londonban: égnek áll a hajad

Ennyit keresnek a magyar kőművesek Londonban: égnek áll a hajad

2016. május 25. 11:51

Hazánkban hatalmas munkaerőhiány van szinte minden építőipari szakmában, pedig a kormányzati döntések értelmében egyre több lakás épülhet a következő években, vagyis még több szakemberre lenne szükség. A munkaerőhiány ezen a területen nem lehet véletlen, a legújabb jelentések szerint ugyanis kőművesként például Londonban 400 ezer forintot is hazavihetünk egy héten.


A kormányzati döntések - főképpen az áfa-visszatérítés és a kibővített CSOK - kedveztek a lakásépítésnek. Jól mutatja ezt, hogy egyre több lakás épül itthon. Emiatt pedig még tovább emelkedhet a szakemberhiány az építőipar területén. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke korábban azt mondta, hogy szerinte

minden alapvető építőipari szakma hiányszakmának számít az ország egész területén.

Az Országos Képzési Jegyzékben megtalálható építőipari szakmáknak csaknem a fele hiányszakmaként említhető: kőművesekből, ácsokból, bádogosokból, burkolókból, asztalosokból, vasbetonszerelőkből, központi fűtés szerelőkből, villanyszerelőkből, valamint épület- és szerkezetlakatosokból is jóval többre lenne szükség.

Magyarországon megközelítőleg 270 ezren dolgoznak az ágazatban. Rengeteg, közel 20-25 ezer építőipari szakember dolgozik külföldön is, ami nem lehet véletlen, hiszen itthon az építőiparban a havi bruttó átlagkereset 196 ezer forint körül mozog, ezzel szemben külföldön ennek a többszörösét is meg lehet keresni. Erre pedig Anglia kiváló példa.

Angliában egyre többet kapnak a szakmunkások

Ugyanis a legújabb jelentések szerint kőművesként Londonban akár 1 000 fontot - vagyis átszámolva csaknem 410 000 ezer forintot is meg lehet keresni egyetlen hét alatt - írja a Mirror. Persze azt nem szabad elfelejtenünk, hogy ehhez azért legalább egy alapszintű angol nyelvtudásra is szükségünk van, azonban diploma nem kell hozzá.

Angliában a képzett kőművesek órabére átszámolva átlagosan 10 ezer forint körül mozog. Ez pedig csak még tovább emelkedhet, hiszen nagyon nehézen tudják jelenleg betölteni a megüresedett kőműves állásokat. A jelentés pedig arra is rámutatott, hogy iparosokból is hiány van.

Ötből három munkaközvetítőnél azt tapasztalják, hogy jelentősen megnőtt a kereslet az ideiglenesen dolgozó építőmunkások iránt

- mondta el a lapnak a Recruitment & Employment Confederation- a foglalkoztatási szövetség vezérigazgatója, Kevin Green.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Persze ez jó hír a szakmunkásoknak a kérdés csak az, hogy mennyire fenntartható ez a növekedő tendencia. Amennyiben Nagy-Britannia elhagyja az EU-t, akkor egyes építési területekre még nehezebb lesz embereket találni - hívja fel a figyelmet a REC vezérigazgatója.

Mi a helyzet más országokban?

A magyar bérekhez képest Ausztria, Németország, és még Szlovákia is jóval magasabb fizetéseket kínál az építőiparban dolgozóknak.

Németország és Ausztria közel azonos béreket fizet, egyes szakmákban akár a magyar fizetés négyszeresét is meg lehet kinn keresni. Szlovákia szintén jobban fizeti az építőipari munkásokat, a fenti ábrán látható szakmákban minden esetben magasabbak a keresetek a magyar jövedelmekhez viszonyítva.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2021.06.11 18:55
Az elmúlt heteket tekintve, több kompetenciafejlesztő tréninget is maga mögött tudhat a Legacy. Ahho...
coachco  |  2021.06.09 11:06
Olvasom Obama ex-elnök memoárját, másodjára fogtam bele. Nem mintha nem lenne érdekes, de cirka 700...
ajovomunkahelye  |  2021.06.07 12:30
Számokban is kimutatható nyereséget vagy veszteséget jelent egy vállalatnak, ha erősen elkötelezett...
perfekt  |  2021.06.07 08:31
Már több esetben foglalkoztunk a közüzemi díjak továbbszámlázásával, de még mindig sláger témának tű...
hrdoktor  |  2021.06.07 06:14
Szinte fizikai ellenállást érez valamelyik sürgős munkahelyi teendője láttán, és igyekszik valami ür...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 14. hétfő
Vazul
24. hét
Június 14.
Húsmentes világnap
Ajánlatunk
  • Vedd fel a harcot! (x)

    Több levegő, kevesebb parlagfű! Kezdődik a parlagfű szezonja. A parlagfű irtása mindannyiunk közös érdeke.

KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. június 13. 16:08