-5 °C Budapest

Ilyen gazdagságban él a legendás magyar zenész

2016. április 16. 15:33

Nem a pénzben méri a gazdagságot Gerendás Péter, a legendás előadóművész, aki 2013-ban jelentette be, hogy itt hagyja az országot és külföldön próbál szerencsét. Ezzel persze nincsen egyedül, ugyanis a kivándorlás Magyarországról az elmúlt években elképesztő ütemben felgyorsult.

Gerendás Péter a legendás zeneszerző és előadóművész, a 60. születésnapján fejtette ki a véleményét a korábbi nagy port kavaró írásával kapcsolatban. Ugyanis néhány évvel ezelőtt a Liszt Ferenc-díjas előadóművész váratlanul úgy döntött, hogy befejezi itthoni tevékenységét - írja a 24.hu

Az életem során összegyűjtött javaimat eladtam, amit mind feléltünk. Zongora, ami sokat jelentett nekem, gitárok, amelyeket a spórolt pénzemből vettem. Néhány hete egy 30 éve dédelgetett 66-os Stratocaster gitártól váltam meg, amelynek eladása (nagy érték) pont egy hónapi megélhetésünket bitosította. Pedig nem élünk nagy lábon. Ez nem normális dolog.Ez az ország élhetetlenné vált. Értéktelenné vált az érték. Felment az ára a selejtnek

- fogalmazott korábbi levelében Gerendás Péter.

Most azonban tiszta vizet öntött a pohárba a zeneszerző, aki munkával töltötte 60. születésnapját, méghozzá egy hajón a Karib-tengeren, ahol a Story Extrának sikerült utolérnie.

Nem azt akartam ezzel mondani, hogy én szegény vagyok. Én nagyon gazdagnak érzem magam. Én a gazdagságot nem pénzben mérem. Én a gazdagságot az emberi értékben mérem, és ha valakinek sok gyereke van az mindenféleképpen gazdagnak számít

- mondta el a művész.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Egyre többen hagyják el az országot

Nem csak Gerendás Péter véli úgy, hogy külföldön jobb élet várhat rá, ugyanis az elmúlt 5 évben drasztikusan, közel kétszázezerrel nőhetett a külföldön élő magyarok száma. A kivándorlás Magyarországról elképesztő ütemben felgyorsult, tavalyi évben már 350-370 ezer főre becsülhető a külföldön élő magyarok száma az EGT országaiban, bár a kivándorlási adatokat nagyon nehéz pontosan megmondani. A Központi Statisztikai Hivatal koárbbi felmérése szerint a legkedveltebb célországok közé Németország, Ausztria és az Egyesült Királyság tartozik.

{{EMBED:infogram_eletkor_szerinti_megoszlas}}

A kint élők 84 százaléka vállal munkát az adott országban, a többiek pedig inkább a tanulás miatt mennek ki.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?